Egyre népszerűbbek a saját márkás termékek

A gazdasági válság nem maradt hatás nélkül a hazai vásárlási szokásokra sem. Egyre többen veszik a kereskedelmi láncok – általában olcsóbb – saját márkás termékeit.

A kereskedelmi láncok saját márkás termékeinek együttes forgalma az idei első félévben meghaladta a 165 milliárd forintot, ami tíz százalékos növekedést jelent a tavalyi első hat hónapban mért 150 milliárd forinthoz képest – derül ki az ACNielsen Piackutató Kft. adataiból. A kereskedelmi márkás élelmiszerek bolti forgalma az első félévben 14 százalékkal, a háztartási vegyi áruk és kozmetikumoké pedig 18 százalékkal emelkedett, a tavaly január-júniusi időszakhoz képest.

Az élelmiszer és élelmiszerjellegű termékeknél a legmagasabb arányt, 49 százalékot az állateledelek terén érték el a kereskedelmi márkák, de a mélyhűtött árucikkek és a reggeli ceráliák (műzlik, zabpelyhek) is jelentős mértékben, 32-32 százalékkal részesedtek a forgalomból. Saját márkás termékeket a vásárlók legkisebb arányban a forró italoknál (10 százalékban) és az égetett szeszesitaloknál (12 százalékban) vásároltak. Az alacsony mutatók azt is jelzik, hogy ezekben a kategóriákban nagyon erősek a gyártói márkák.

Háztartási vegyi áruknál a kereskedelmi márkák legnagyobb piaci részarányát a háztartási papíroknál (44 százalék), babaápolási termékeknél (34 százalék) és női higiéniai termékeknél (14 százalék) mérték, míg a legalacsonyabb arányt a hajápolás, és a fogkrémet, fogkefét magában foglaló szájápolás kategóriájában tapasztalták 5 százalékkal, illetve 7 százalékkal. A Nielsen szerint figyelemre méltó, hogy az erősen támogatott, vezető gyártói márkák többségének piaci részesedése nem csökkent a legutóbbi hónapokban, ami a piackutató megállapítása alapján azt mutatja, hogy a fogyasztók egy része hajlandó megfizetni a prémium árat a magas minőségért.

A Nielsen közleményében kiemelte: a kereskedelmi márkák forgalmának növekedése összefügg a diszkont láncok térnyerésével, mivel ebben a bolttípusban az értékesítés körülbelül 50 százaléka jut saját márkás cikkekre. A diszkontok kulcshelyzetet töltenek be a fogyasztói árak különbsége szempontjából is, mivel a kereskedelmi márkák magyarországi, átlagosan 40 százalékos árelőnye sokkal nagyobb, mint általában az Európai Unió tagországaiban.

A Nielsen fogyasztói kutatásai szerint Magyarországon a kereskedelmi márkás termékek ismertsége és elfogadottsága az elmúlt hat hónapban tovább növekedett, többek között azért, mert a fogyasztók egy része az utóbbi hónapokban úgy törekszik fogyasztása fenntartására, hogy olcsóbb termékeket vásárol, illetve alacsonyabb árszínvonalat kínáló boltokat választ.

Nemzetközi összehasonlításban Magyarországon viszonylag alacsony a kereskedelmi márkák piaci részesedése: élelmiszernél 22 százalékos, háztartási vegyi árunál pedig 17 százalékos volt az első félévben. Összesített részarányuk például Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban ennél jóval magasabb: 25-33 százalék között mozog.

A kisebb üzletek egyre nehezebben tartják a lépést a mozgóboltokkal
Bolti kínálat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.