Egyre kevesebbet kaszálnak a biztosítók

Második éve csökkent a biztosítók díjbevétele tavaly, idén 7,3 százalékos volt a visszaesés.

 

A 2008. évi 4 százalékos csökkenés után tavaly 7,3 százalékkal 825 milliárd forintra csökkent a biztosítók díjbevétele, ebből az életbiztosítási díjbevétel 411 milliárd, míg a nem életbiztosítási 414 milliárd forintot tett ki - mondta Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

A nem életbiztosítási díjbevétel legnagyobb tétele, a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) 125 milliárd forint volt. A főtitkár elmondta, hogy a múlt év végi kgfb kampányban a 4 millió ügyfélből 952 ezer váltott biztosítót, további 500 ezren pedig felmondták a biztosításukat, majd - alacsonyabb díjjal - ugyanahhoz a biztosítóhoz tértek vissza.

Tavaly 11,3 milliárd biztosítási szerződés volt Magyarországon, az egy főre jutó biztosítási díj 330 eurót tett ki, ez egytizede a Nyugat-európainak. Továbbra is az Allianz a legnagyobb díjbevételű biztosító, a 165 milliárd forintos díjbevétele 10,9 százalékkal kisebb volt, mint  2008-ban. Második helyen a Generali-Providencia áll 127 milliárd, míg harmadik a tavaly fúzionált Groupama-Garancia Biztosító 87 milliárd forintos díjbevétellel. Az előbbi díjbevétele 4,7, míg az utóbbié 2,1 százalékkal esett a múlt évben. Az életbiztosítási díjbevételt továbbra is az ING vezeti 17 százalékos csökkenés után 79 milliárd forinttal. A nem életbiztosítási díjbevételből az Allianz közel egyharmaddal részesedik 131 milliárd forinttal.

A teljes kárráfordítás 510 milliárd forint volt a múlt évben. Ebből 310 milliárd jutott - több mint 2 százalékos növekedéssel - az életbiztosításokra. A növekedés oka a biztosítások visszaváltása. A 200 milliárdos nem életbiztosítási kárráfordítás legnagyobb tétele a kgfb 65 milliárd forintja. A 125 milliárd forintos kgfb díjbevételhez képest ez jó arány, mint Trunkó Barnabás fogalmazott, a csökkenő kárráfordításból tudtak adni a kampányban kedvezményeket a biztosítók.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a biztosítók kifogásolják azt a szabályt, hogy ha a biztosító közlekedésbiztonsági szempontból úgy ítéli meg, akkor műszaki vizsgára kell küldenie a vétlen fél kocsiját. Ez sérti az autósok érdekeit, és a kártérítési szabályokat is (mivel enélkül nem fizethető ki a teljes kártérítés).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.