Egyre zsugorodik a legális dohánypiac

 Májusban mindössze 660 millió szál cigaretta fogyott Magyarországon, míg áprilisban 690 millió szál – derült ki a NAV jövedéki statisztikáiból. A Világgazdaság beszámolója szerint tavaly májushoz képest ez közel 200 millió szál visszaesést jelent, de 2012 májusában például 1,1 milliárd szál szerepelt az adóhatóság statisztikáiban. Idén májusig pedig összesen 2,9 milliárd szál fogyott, ez több, mint egymilliárd szállal kevesebb, mint 2013 azonos időszakában.

Olyan kevés cigaretta pedig még soha nem fogyott hazánkban, mint 2013-ban: 9,3 milliárd szál. Ez 2012-ben 12,5 milliárd szál volt, 2011-ben pedig 13 milliárd szál. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor minden bizonnyal megdől a 2013-as negatív rekord.

Mindez persze csak a legális piacra vonatkozik, az illegális kínálat növekedését csak becsülni lehet, de jól ábrázolja a kialakult helyzetet, hogy nemrég egy illegális dohányüzemet leplezett le a NAV Nyírbogdányban, ahol egy férfi ráadásul egészségügyi kockázatot is jelentő tölgyfalevéllel dúsította az árut.

Az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. szerint a fiatalok dohányzását sikerült visszaszorítani, a folyamatos ellenőrzéseknek is köszönhetően. Az a változás pedig, hogy a dohányboltok naponta online adatokat küldenek az adóhatóságnak, szerintük része a feketekereskedelem elleni küzdelemnek.

A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége azonban már tavaly tavasszal megjósolta, hogy a magyar fogyasztók alacsony vásárlóereje és az árak folyamatos, nagymértékű emelkedése jelentős kockázatnak teszik ki a legális piacot. A legkonzervatívabb feketepiaci számítások mellett is az illegális termékek aránya rövid idő alatt 15 százalékra nőhet meg, mely az állami bevételek oldalán 2014 év végéig mintegy 45 milliárd forint bevételkiesést jelenthet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.