Fogy a nép, de közben sok a lagzi

Több mint 20,5 ezerrel lettünk kevesebben a januártól júliusig terjedő időszakban, amikor 51 882 gyermek született, viszont 72 477-en hunytak el. A házasodási kedv egyelőre töretlen, a vizsgált időszakban 17 százalékkal több frigy köttetett, mint egy éve.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint a népesség mérsékeltebben csökkent az év első hét hónapjában.
A születésszám most 1,4%-kal mérséklődött 2015. január–júliushoz viszonyítva 2016 első hét hónapjában (a szökőnaphatástól megtisztított csökkenés 1,9% volt). Érdekesség, hogy februárban és márciusban többen, a következő öt hónapban kevesebben látták meg a napvilágot, mint egy évvel korábban. A születésszám április–májusban esett a legjelentősebben, átlagosan 5,7%-kal, júliusban viszont alig csökkent a tavalyihoz képest.

Az elhunytak száma 72 477 fő volt, az előző évihez mérten 7760-nal, 9,7%-kal esett vissza. A szökőnaphatást figyelembe véve a mérséklődés valamivel nagyobb mértékű, 10% volt. A májusi és júniusi elenyésző emelkedést leszámítva az év többi hónapjában számottevően kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb, átlagosan 15%-os kiigazított csökkenés január–márciusban történt, továbbá a júliusi 14%-os visszaesés volt még hasonlóan nagymértékű. Mindkét időszakban a jelenség hátterében az előző év különösen magas bázisértéke állt.

A születések számának mérséklődése kisebb mértékű volt, mint a halálozásoké, így a természetes fogyás a 2015. január–júliusi 27 596-tal szemben 2016 első hét hónapjában 20 595 fő volt, ami 25%-os csökkenést jelent.
A házasságkötések számának hosszabb időszak óta tartó, figyelemre méltó emelkedése az év során folytatódott. A 2016 első hét hónapjában anyakönyvezett 28 714 frigy 17%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A 2016. évi szökőnap nem gyakorolt számottevő hatást a házasságkötések január–júliusi értékének növekedésére. Az első hét hónap során kötött házasságokból különösen a szezonon kívül eső február–áprilisi időszak emelkedése volt jelentős, akkor az újonnan kötött házasságok kiigazított száma átlagosan 34%-kal múlta felül az egy évvel korábbit.

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 12,7 halálozás jutott. Előbbi 0,1, utóbbi 1,3 ezrelékponttal alacsonyabb az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás mutatója 1,2 ezrelékponttal 3,6 ezrelékre csökkent. Az év első hét hónapjában ezer élveszületésre 4,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékpontos mérséklődés az előző év január–júliusihoz képest. A házasságkötési arányszám 5,0 ezrelékes értéke 0,7 ezrelékponttal magasabb volt az egy évvel korábbinál - írja a KSH.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.