Egymilliárd eurót tapsolt el a Philips

A Royal Philips Electronics 2003 után most először jelentett veszteséget. Az 1,47 milliárd eurós negyedéves deficit döntő része azonban nem a működéshez kapcsolódik, hanem két korábbi, gyümölcsözőnek nehezen minősíthető befektetéséhez.

A legnagyobb európai szórakoztatóelektronikai óriás, a Philips a tavalyi év utolsó három hónapjában 1,47 milliárd eurós veszteséget könyvelt el, szemben a 2007 hasonló időszakának 1,39 milliárdos nyereségével. A veszteség nem volt váratlan, ugyanis Gerard Kleisterlee vezérigazgató már december elején bejelentette, hogy leírják a folyadékkristályos kijelzőket gyártó LG Display nevű vállalatban meglévő, valamint a harmadik legnagyobb európai félvezetőgyártóban, az NXP-ben korábban megszerzett részesedésüket, összesen 1,1 milliárd eurót bukva ezzel.

A fő ágazatok közül a szórakoztatóelektronika és a fényforrásgyártás is veszteséget hozott az utolsó negyedévben. A forgalom is szűkült: 7,6 milliárd euró értékben forgalmazott termékeket a Philips, míg egy évvel korábban 8,37 milliárd volt a teljes negyedéves árbevétel - írja a Bloomberg. A Philips részvényárfolyama az utóbbi évben 51 százalékot zuhant, miközben az amszterdami tőzsde irányadó indexe 47 százalékot veszített erejéből - írja a Bloomberg.

A Philips egyúttal azt is bejelentette, hogy felfüggeszti részvényvisszavásárlási programját. Kleisterlee már decemberben jelezte, hogy teljesíthetetlen a 2010-re a részvényenkénti nyereség megduplázását előirányzó tervük, mert a világgazdasági környezet, a recesszió, s ennek következtében a megrendelések visszaesése ezt elérhetetlenné teszi. A cég mindhárom egységénél - szórakoztatóelektronika, egészségmegőrzés és orvosi műszerek, fényforrásgyártás - elbocsátások történtek, gyárakat zártak be és kivonultak az Egyesült Államok televíziós piacáról csak azért, hogy megőrizzék nyereségtermelő képességüket.

 

A Philips április óta több mint 20 százalékot veszített piaci értékéből
Szerelik a díszletet a Las Vegas-i szakkiállításon. A Sony után a Philips a a veszteségzónában találta magát
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.