Egymilliárd euró hitelt kapunk a kínaiaktól

A hét elején hazánkba látogatott a kínai miniszerelnöki poszt várományosaként számon tartott jelenlegi kormányfő-helyettes, Li Ko-csiang. Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében több gazdasági megállapodásra került aláírás. A szocialista ország tárgyalódelegációját virágerdő fogadta; a tibetért tüntető aktivistákat a rendőrség igyekezett távol tartani az eseménytől.

Hét egyezményt – köztük a Kínai Fejlesztési Bank egymilliárd eurós hitelkeretének tervezett felhasználásával kapcsolatos megállapodást, a Huawei Magyarországon létrehozandó logisztikai központjával és a fővárost a Liszt Ferenc reptérrel összekötő gyorsvasúttal kapcsolatos egyezményt – írtak alá Orbán Viktor magyar kormányfő és Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-helyettes jelenlétében kedden a Parlamentben.

Az Országházban Orbán Viktor és a kétnapos hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Li Ko-csiang jelenlétében Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és a Kínai Fejlesztési Bank alelnöke írta alá a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kínai Fejlesztési Bank közötti együttműködési megállapodást a bank által biztosított egymilliárd euró értékű fejlesztési hitelkeret tervezett felhasználásáról. Emellett a magyar és a kínai fejlesztési bank is megállapodást kötött a fejlesztési hitelkeret felhasználásának keretfeltételeiről.

Matolcsy György és a Huawei alelnöke aláírta a távközlési hálózati berendezéseket gyártó kínai cég Magyarországon megvalósítandó európai logisztikai központjának létrehozásáról szóló megállapodást is. Mintegy 10 millió euró értékű együttműködési megállapodást kötött a Nemzetgazdasági Minisztérium a ZTE vállalattal a kínai telekommunikációs cég által Magyarországon létrehozandó európai, regionális hálózatkezelő központ beruházásáról.

A MÁV és a kínai vasúttársaság szintén együttműködési megállapodást kötött, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret a Keleti pályaudvarral összekötő gyorsvasút-beruházás elősegítéséről.

Egyetértési nyilatkozatot írtak alá a kis-és középvállalkozások közötti együttműködés fejlesztésének elősegítéséről is, a Vidékfejlesztési Minisztérium és Kínai Mezőgazdasági Minisztérium pedig magyar–kínai tudományos és technológiaközpont létrehozását határozta el. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a megállapodások tartalmának ismertetése előtt elmondta, hogy Li Ko-csiang előzőleg hivatalos tárgyalást folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Li Ko-csiang hétfőn érkezett kétnapos hivatalos látogatásra Budapestre. Tárgyalt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel, közigazgatási és igazságügyi miniszterrel és az államfői jogokat jelenleg gyakorló Kövér László házelnökkel. A kínai miniszterelnök-helyettes látogatásához kapcsolódóan hétfőn kínai–magyar üzleti fórumot is rendeztek.

Az 57. évében járó Li Ko-csiang a jelenlegi kínai politikai csúcsvezetés hetedik embere, és várhatóan a következő év tavaszától ő lesz az ázsiai ország miniszterelnöke. Magyarország és Kína tavaly júniusban, Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő kétnapos budapesti látogatásán kötött megállapodást egyebek mellett arról, hogy a kínai állami fejlesztési bank egymilliárd eurós különhitelt biztosít a magyar félnek a kölcsönös befektetések előmozdítására.

 

Nem tüntethettek Tibetért

A vendéget hétfőn zászló- és virágerdő, valamint Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes fogadta a reptéren – adta hírül az ATV.hu.

A magyar rendőrség ezúttal is megakadályozta a tibeti jogvédők tüntetéseit. A Tibetet Segítő Társaság tibeti emberi jogvédő aktivistái Tibet-zászlóval fogadták az Üllői úton Li Ko-csiang kínai első miniszterelnök-helyettes konvoját, ám azonnal ott-termett egy rendőrségi kisbusz, majd ellenőrzés ürügyén megakadályozta egy tibeti menekültnek a tibeti zászló felmutasát és a "Free Tibet" szlogen kiabálását.

A magyar rendőrség fellépése ellenére végül egy tibeti jogvédőnek sikerült bejutnia a Marriott-hotelben zajló Kínai–Magyar üzleti találkozóra, ahol a Kínai Népköztársaság Kereskedelmi Minisztériumának épp akkor felszólaló miniszterelnök-helyettese, Zhong Shan előtt egy Tibet-zászlót feszített ki. A tüntetőt végül a kínai rendezők és a magyar biztonságiak tuszkolták ki.

 

A szaúdiakkal is felpörög az együttműködés

Jelentősen fejleszthető a magyar-szaúdi mezőgazdasági együttműködés, miután ehhez jó politikai alapot teremtettek az Orbán Viktor miniszterelnök és Abdallah bin Abdel-Aziz, Szaúd-Arábia királyának múlt évi találkozóján folytatott megbeszélések - hangoztatta Fazekas Sándor vidékfejlesztési és Fahad bin Abdulrahman Balghunaim szaúdi mezőgazdasági miniszter a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) folytatott megbeszéléseiket követően.

Fazekas Sándor a tárgyalásokról szólva elmondta: több közös projekt elindításának lehetősége is szóba kerül, így egyebek mellett egy közös magyar-szaúdi holding létrehozása szarvasmarha-tenyésztésre, növénytermesztésre, baromfitenyésztésre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.