Egyezkednek a Szeviép hitelezői

Megkezdődött az április 29-e óta csődvédelem alatt álló Szeviép Zrt. harmadik csődegyezségi tárgyalása Szegeden. Az építőipari vállalkozásnak hitelező cégek képviselői regisztrációt követően léphettek be egy szegedi étterem épületébe, amely bejáratánál biztonsági őrök álltak.

Galina Zsolt, a Szeviép Zrt. alvállalkozójaként az M43-as autópálya építésénél régészeti földmunkákat végző Ásatárs Kft. ügyvezetője a megbeszélés előtt elmondta, a biztosítékkal nem rendelkező hitelezőinek a cég a csődegyezség során elismert követeléseik összesen 40 százalékának kifizetését ajánlotta föl. A követelések 30 százalékát másfél év alatt összesen hat részletben törlesztené a cég, további 10 százalékot pedig akkor fizetne ki, ha az M43-as autópálya építésénél elvégzett munkák ellenértéke befolyik hozzá konzorciumi partnereitől.

Temesvári Zoltán ügyvéd, aki másfél tucatnyi, az M43-as autópálya építésében a Szeviép Zrt. alvállalkozójaként résztvevő vállalkozást képvisel korábban elmondta, a Szeviép Zrt. 379 partnerének tartozik 10,5 milliárd forinttal, ebből mintegy 2 milliárd forint a vitatott követelés.

A Szeviép Zrt. első csődegyezségi tárgyalását június 10-én, a második megbeszélést július 12-én tartották, de akkor nem született megállapodás. A legutóbbi megbeszélésen a hitelezők azért hosszabbították meg a csődegyezség megkötésének határidejét tizenöt nappal, hogy ezidő alatt a cég megegyezésre juthasson két biztosított követeléssel rendelkező pénzintézettel.

A nyilvános cégadatok szerint 1,1 milliárd forintos jegyzett tőkéjű cég számos Szegeden és környékén jelenleg is folyó építési beruházásban vesz részt. A Szeviép Zrt. részese az M43-as autópálya második ütemét kivitelező Tisza M-43 konzorciumnak. A cég - a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. álláspontja szerint - szabálytalan szerződések alapján vett részt az autópálya első és második ütemének építésében, ahol alvállalkozóival szemben jelentős tartozásokat halmozott föl.

Az M43-as kivitelezésében résztvevő és ki nem fizetett alvállalkozók május 6-án demonstrációsorozatot kezdtek az épülő autópálya és a 47-es út csomópontjának közelében, járműveikkel lezárták a munkaterületet és a főút egyik sávját. Május 13-án pedig egy szakaszon elkezdték bontani az autópálya töltését. A NIF Zrt. ekkor kilátásba helyezte, hogy felbontja a második ütemet építő konzorciummal a kivitelezői szerződést.

Július 22-én tizenhat alvállalkozó szerződést írt alá az M43 autópálya második ütemét építő Tisza M-43 Konzorciumot vezető SEDESA S.A.-val a Szeviép Zrt.-vel szemben fennálló követeléseik megvásárlásáról.

Június 4-én a szabálytalan alvállalkozói szerződés miatt a beruházó az első ütemet építő M43 Szeged-Makó Konzorcium esetében is megkezdte a szerződéstől való elállást. A NIF Zrt. június 18-án jelentette be, hogy a kivitelező kérésére módosul az M43-as autópálya második ütemének átadási határideje.

A Szeviép Zrt. részese a legforgalmasabb, 1-es számú szegedi villamosvonal felújítását végző A-SZ-E konzorciumnak is, amellyel szemben a beruházás több hónapos csúszása miatt a város önkormányzata 740 millió forintos kötbérigényt jelentette be. A követelés érvényesítése érdekében indított per július 9-én kezdődött el a Csongrád Megyei Bíróságon.

A Szeviép Zrt. tagja a szegedi nyugati elkerülő út harmadik ütemét építő HSZ konzorciumnak is, a beruházásnak 2010 negyedik negyedévére kellene elkészülni, a Délmagyarország egy korábbi cikke szerint azonban június elején leállt a kivitelezés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.