Egyelőre a Zsolnay új gazdája sem fizet

A Zsolnay új kisebbségi tulajdonosa, a Közgép sem fizette ki határidőre a pécsi önkormányzatnak járó teljes összeget. A Porcelánmanufaktúrába tavaly nyáron beszálló M-B Kft, az SCD tulajdonos Jászai Gellért cége nemrég adta tovább a társaságot, miután vállalt kötelezettségeire halasztást kért.

Nem fizette ki tartozását Pécs városának a Zsolnay Porcelánmanufaktúra új kisebbségi tulajdonosa, a Közgép Zrt. a vállalt határidőre. A Zsolnay – remek kormánykapcsolatokkal rendelkező - új gazdája viszont jelenleg is tízmilliárdos állami beruházásokban vesz részt. Ennek ellenére a Közgép a keddi határidőig csak 50 millió forintot utalt át a városnak, s a még elmaradt 175 millió forintot 30 nap múlva kívánja kifizetni. Hogy mikor kerül sor a szerződésbe foglalt tőkeemelésre, arról a Közgép vezetői egyelőre nem nyilatkoznak.

A Zsolnay 49 százalékát még 2010 júniusában vásárolta meg Pécs önkormányzatától az ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó Jászai Gellért cége, az M-B Kft. A kisebbségi tulajdonos akkor letett ötmillió forint előleget, és vállalta, hogy 2011 márciusáig kifizeti a részvénycsomag 230 milliós árát, emellett 500 milliós tőkeemeléssel javítja a rendszerváltás óta szinte folyamatosan veszteséges, és többmilliárdos fejlesztésre szoruló Zsolnay pénzügyi stabilitását.

A menedzsmentjogokat megkapó cég utóbb haladékot kért és kapott a várostól, s május 24-re ígérte vállalása teljesítését. A múlt héten azonban – mint arról írtunk - fordulat történt a Zsolnay dolgában, ugyanis az M-B Kft.-t megvette a Közgép Zrt., így utóbbi cég lett a porcelángyár – irányítási joggal felruházott - kisebbségi tulajdonosa. Az ügyben Jászai Gellért nem nyilatkozik, arra hivatkozva, hogy a felek között létrejött megállapodás szerint a Közgép Zrt. jogosult kommunikálni az ügyben.

A kiszivárgott információk szerint ugyanakkor kiderült: a vállalatra jóval több pénzt kell fordítani a versenyképesség érdekében, mint amivel korábban számoltak. Ezért az ügylet résztvevőihöz közel állók nem zárják ki, hogy az érvényben lévő megállapodások módosításra szoruljanak.

Szerettük volna megkérdezni az ügyben a baranyai megyeszékhely vezetőit is, ám elzárkóztak. Csizi Péter, Pécs fideszes alpolgármestere ugyan kiadott egy rövid nyilatkozatot, ám abból mindössze annyi derül ki, hogy a városnak  szimbolikus érték a Zsolnay,  s ezért Pécs mindent megtesz a 220 embert foglalkoztató gyár fennmaradása érdekében.

Zsolnay-kiállítás Budapesten. Pécsé lesz a gyár és a gondja
Zsolnay-kiállítás Budapesten. Pécsé lesz a gyár és a gondja
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.