Egyedi hibák vetettek rossz fényt a vagyonkezelőre

A Richter-kötvény kibocsátása és a szervezeti működés átalakítása volt a legnagyobb siker tavaly, de kudarc volt az a néhány egyedi hiba, ami rossz fényt vetett az állami vagyonkezelésre - mondta Kamarás Miklós az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vezérigazgatója.

A vezérigazgató az MTI -nek válaszolva hozzátette: 2010-ben a bevételi és kiadási tervek teljesítése jelenti a legnagyobb kihívást és egyben kockázatot, de az biztos, hogy hatékony és működőképes szervezetet vehet át a következő kormány által kinevezett menedzsment.

A Richter Gedeon  Nyrt. részvényeire átcserélhető kötvénykibocsátásból 833,3 millió euró bevétel származott. A 2004-ben kibocsátott és 2009 szeptemberében lejáró kötvény kifizetése után 33,2 milliárd forint többletet könyvelhetett el az MNV Zrt. Nem csak az siker, hogy a pénzügyi válságban, Magyarország változó megítélésében jó feltételeket ért el a kibocsátó, hanem az is, hogy nagyon rövid idő alatt, nagyon szervezetten zajlott a tranzakció.  A fő szervező Morgan Stanley & Co International plc mellett az UniCredit (Bayerische Hypo- und Vereinsbank AG) vett részt a kibocsátásban.

Az idei év egyik kockázata viszont a kötvény kamataihoz fűződik, ugyanis a Richtertől várható osztalék nem lesz elég a kamatok kifizetésére, és ezért a költségvetés által meghatározott 10 milliárd forintos tartalékból kell erre 6,6 milliárd forintot fordítani. Ezt pedig a 2010. évi üzleti terv előkészítésekor még nem lehetett látni - magyarázta a vezérigazgató.

A 2009-es év eredményei közé sorolta Kamarás Miklós azt, hogy 2009 augusztusára sikerült elkészíteni és auditáltatni az éves beszámolót, és minden remény megvan arra, hogy a 2009-es is határidőre, 2010. augusztus 15-re elkészül. Ezért kezdte meg az MNV egy 24 elemből álló intézkedési csomag végrehajtását, hogy az idei beszámoló megalapozottabb és tartalmasabb legyen, mint a 2008. évi volt.

A tulajdonosi jogokat gyakorló pénzügyminiszter decemberben jóváhagyta az MNV új szervezeti és működési szabályzatát, ami alsóbb szinteken is önálló hatásköröket jelöl ki. A nehézség az, hogy a felelősségvállalás még nem ment át a rendszeren. A működési szabályok változtatásának eredményét igazolta az, hogy decemberben az MNV megkapta az ISO 9001-es tanúsítványt. Ez azért is nagy eredmény, mert 2008 elejétől három teljesen különböző szabályozással és főleg szemlélettel működő szervezetet kellett összegyúrni. Az eredmények közé tartozik az is, hogy a kormány az ünnepek előtti utolsó ülésén elfogadta a 2008 óta készülő vagyonstratégiát.

Ugyanakkor még jelentős hátrányok vannak ügyek intézésében. Ilyen például az önkormányzatok jogos igényeinek kezelése. Az MNV vezérigazgatója  a Balaton térségének  regionális programjaiban a tulajdonosi együttműködés nehézkességét említette példaként. Magyarázatként hozzátette: a területi irodák eddig csak előkészítő feladatot végeztek, még a legkisebb ügyekben sem dönthettek. A Nemzeti Földalap és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság korábbi ügyeiből 5-6 éves elintézetlen akták is maradtak, de a szervezet "önfejlődő képességét" mutatja az, hogy legalább előkerültek.

Valamelyest előrehaladt a minisztériumokkal és közintézményekkel a vagyonkezelési szerződések megkötése, de lassan születnek meg a megállapodások annak ellenére, hogy nem kell bérleti díjat fizetni. Többszörös ellenőrzési rendszert vezetett be az MNV Zrt. a Nemzeti Földalapnál elkövetett egyedi hibák miatt. Jelenleg 24 tranzakció esetében folyik belső vizsgálat, és a már folyamatban lévő két földhasználati pályázat bírálatát egy kontroll bizottság is ellenőrzi majd. 

A vezérigazgató ugyancsak kockázatnak nevezte a 2010. évi üzleti tervvel kapcsolatban a Malévben történő állami szerepvállalást. A kormányhatározat szerint a magyar állam lemond a Vnyesekonombank 32 millió eurós (mintegy 9 milliárd forint) garanciájának beváltásáról, ha az orosz bank középtávon hitellel biztosítja a magyar légitársaság finanszírozást és megszületnek azok a megállapodások, amelyek alapján a magyar állam ismét többségi tulajdonos lesz a Malévban. Kamarás Miklós fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a problémákat az üzleti terv készítésekor még nem lehetett látni, vagy nem volt még elég információ ahhoz, hogy pontosabb lehessen a tervezni.

A bevételek nagyban függnek a politikai helyzettől. Az MNV 2-3 olyan tranzakciót készít elő, amely meghatározhatja az évet, és amelyben esélyes lehet a második félévi értékesítés.  A Nemzeti Földalap néhány kisebb területet hirdetett meg, csak olyanokat, amelyeknél 2009-ben lejárt, vagy 2010-ben jár le a haszonbérleti szerződése. Nagy értékű ingatlanokat is meghirdet, illetve meghirdetett a vagyonkezelő, és kedvező tőzsdei árfolyam esetén szó lehet az FHB jelzálogbankban lévő állami tulajdon eladásáról.

Az előkészített tranzakciók sorsa nagyban függ attól a politikai hangulattól, amelyben a vagyonkezelő dolgozik. Kamarás Miklós példakánt említette, hogy jó esély lenne kínai befektetőt bevonni a recski bánya hasznosításába. A befektetőnek pénze és  terve van a működtetésre. Az ügyletet teljes részletességgel megtárgyalták, és eszerint már a jövő év első negyedében jelentős bevételt hozna a megvalósítása. Viszont "kommunikációs kockázat is van", mert ha 20 éves átlagban az árutőzsdei árak felfelé mennek, azt lehet mondani, hogy "elherdálták" az állami vagyont.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.