Egy lépéssel megint közelebb a tőzsdéhez az Altera

Két ismert pénzügyi szakembert neveztek ki a tervek szerint idén ősszel a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) debütáló Altera Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottságába a társaság július eleji közgyűlésén. Bodnár Zoltán, volt MNB alelnök és Oblath Gábor, a Monetáris Tanács korábbi tagja a cég igazgatóságának munkáját segítik majd a tőzsdei bevezetés során.

Két ismert pénzügyi szakembert neveztek ki a tervek szerint idén ősszel a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) debütáló Altera Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottságába a társaság július eleji közgyűlésén. Bodnár Zoltán, volt MNB alelnök és Oblath Gábor, a Monetáris Tanács korábbi tagja a cég igazgatóságának munkáját segítik majd a tőzsdei bevezetés során. A közgyűlés döntött arról is, hogy a vagyonkezelő vállalat zártkörű részvénytársaságból nyilvánossá alakul.

Július 11-én döntött az Altera közgyűlése arról, hogy az őszi nyilvános részvénykibocsátásra való felkészülés részeként a vagyonkezelő vállalat nyilvános részvénytársasággá alakul. A közgyűlés több, a parkettra lépéshez elengedhetetlenül szükséges további döntést is meghozott, így például a tőzsdei szabályozásnak megfelelően átalakította a társaság részvénystruktúráját, illetve döntött a kibocsátandó részvények mennyiségéről is.

Az igazgatóság tájékoztatása szerint a közgyűlést követően elindult a felügyeleti engedélyek megszerzésére irányuló folyamat, amely várhatóan szeptember elején zárul le. A tőzsdére lépés előkészítésében az Altera tanácsadója a Buda-Cash Brókerház Zrt. 

A közgyűlés zöld utat adott az igazgatóságnak a BÉT-re lépéshez szükséges intézkedések megtételéhez. A következő hetekben elsősorban a felügyeleti engedélyek megszerzésére koncentrálunk – nyilatkozta Szabó Barnabás, az Altera igazgatóságának elnöke.

Az igazgatóság várakozása szerint – a 2012 januárjában, 200 millió forintos saját tőkével megalapított – Altera tőzsdei bevezetése az elmúlt öt esztendő második legnagyobb nyilvános kibocsátása lesz a BÉT-en. A tervek szerint – a jegyzést követően – a társaság saját tőkéje meghaladja majd 2 milliárd forintot.

Szabó Barnabás elmondta: az Altera a bevezetés után 3-4 évvel szeretne a BÉT „A” kategóriájába, illetve a BUX-kosárba is bekerülni, hosszú távú célja pedig az, hogy folyamatos, dinamikus növekedéssel a kelet-európai régió meghatározó befektetési társaságává váljon – százmillió eurós nagyságrendű tőkével, és az ágazatban kiugróan magas sajáttőke-arányos nyereséggel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.