A kezelt vagyon gyors apadása, a harmincadára csökkent taglétszám, a magas adminisztrációs és vagyonkezelési költségek miatt a magánnyugdíjpénztárak helyzete egyre nehezebbé válik. A kormány megnyitotta a visszautat a magán-nyugdíjpénztári tagságukhoz és megtakarításukhoz ragaszkodó százezer tag előtt, ők március végéig jelezhetik visszatérési szándékukat az állami nyugdíjrendszerbe, s rendelkezhetnek adómentes reálhozamuk sorsáról.

Vízkeleti Sándor szerint – bár statisztikák még nincsenek a visszalépők számáról – a többség marad, és a kivárás taktikáját választja. Úgy véli, tévhit, hogy csak a „nagybefizetők” maradtak a pénztáraknál, inkább a protesztszavazók, illetve azok ragaszkodtak a rendszerhez, akikben dolgozott a civil kurázsi.

Nagy vagyonokról nem is lehet beszélni – tette hozzá –, hiszen aki kezdettől fogva tag volt, és a munkáltatója a maximumot fizette be utána, annak sem lehet nagyobb a felhalmozott vagyona 6-7 millió forintnál. Amennyiben persze ezt saját erőből nem egészítette ki. Bármekkora is legyen az összeg, lassan dönteni kell a sorsáról, hiszen az egységnyi költségek drasztikus növekedése és a elviselhetőség határára, vagy a jogszabályi úton inkább az alá szorított kezelési díjak eleve veszteségessé teszik a pénztárak működtetését.

Vízkeleti szerint a költségeket növeli a magánkasszák és az önkéntes kasszák párhuzamos fenntartása, adminisztrációs és vagyonkezelési oldalról egyaránt kedvezőbb és hatékonyabb lenne a két lábból egyetlen életképeset faragni. A két kasszára vonatkozó jogszabályok eltérőek ugyan, de a működésükben mutatkozó azonosságok miatt értelmes döntés lenne az összevonás. Ehhez azonban kormányzati szándék és a szabályozások összehangolása kell.

Az nem lenne igazságos az állami nyugdíjrendszerbe visszalépett vagy visszaléptetett 2,9 millió emberrel szemben, hogy a kasszájuk mellett kitartó és erről külön nyilatkozó százezer ember úgy, ahogy van, átvihetné vagyonát az önkéntes kasszákhoz. Utóbbiaknál tíz év után hozzá lehet nyúlni a megtakarításokhoz, míg a magánkasszáknál értelemszerűen csak a nyugdíjba vonulás után nyílik meg ez a lehetőség, hogy az állami nyugdíjrendszerről már ne is beszéljünk.

Ha a maradók magukkal vihetik a vagyonukat, akkor azt egy egyszeri elvonással, mondjuk egy 16 százalékos adóval tehetnék meg, illetve ha idő előtt kivennék a pénzt, azt munkabérhez hasonló költségek felszámítása mellett eszközölhetnék Vízkeleti javaslata szerint. Az sem jó megoldás, nem jó üzenet, ha az önkéntes kasszák mostani szabályozását szigorítanák, mert azzal kilépési hullámot indíthatnának el.

Azt nem tudni, hogy a kormánynak pontosan mi az elképzelése a magánkasszákkal és tagjaikkal kapcsolatban – akik egyszer már Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter vélekedése szerint kiírták magukat az állami nyugdíjrendszerből –, de hogy valamit tennie kell, az biztos.

Vízkeleti Sándor sokakkal ellentétben azt nem tartja valószínűnek, hogy a visszatért tagokhoz hasonlóan a még maradók vagyonára is rátegye a kezét, bármennyire is hiányzik a büdzséből ez a 230 milliárd forintos összeg. Indoklása szerint ennek rossz optikája lenne, s ha ez lett volna a szándék, már az első visszaléptetési hullámnál éltek volna vele.

A nyugdíjjogosultság kérdését is igazságosan kell rendezni, de ez viszonylag egyszerű feladat, hiszen a mai magán-nyugdíjpénztári tagoknak 2010 októberéig 75 százalékos állami nyugdíjat kellene meghatározni, így azután járna nekik a százszázalékos ellátás. Emlékezetes, hogy 2010 októberétől a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket is eltérítette a kormány, s abból a kasszák azóta egy fillért sem láttak.