Egy héten belül itt az iPhone5

Október negyedike nagy nap lesz, bemutatják az iPhone ötöt. Az Apple nagy eseményre invitálja az újságírókat. Most azt találgatják, vajon a félistenként tisztelt Steve Jobs jelen lesz-e.

Az Apple kiküldte az első meghívókat Amerikában egy hatalmas showra, amelyre október negyedikén kerül sor, méghozzá az Apple campusán. Bennfentesek szerint ez nem lehet más esemény, mint az iPhone5 bemutatása, valójában azonban semmi biztosat nem tudni, mert a cég sosem közli, mit is jelent be az adott eseményen.

Az mindenesetre árulkodó jel, hogy az utóbbi időben egyre-másra keltek szárnyra pletykák a készülékről, a gyárból véletlenül kikerült dummykról, sőt, legutóbb arról is, hogy az Apple-nek gyártási nehézségei vannak, s nem biztos, hogy ki tudja elégíteni az igényeket, ezért még az sem kizárt, hogy eltolják az ötös iPhone bevezetését, vagy ha nem is, legalább nagyon szűkre szabják az első körben a frogalmazásba kezdő országok számát.

Ez utóbbi híradás volt a legbiztosabb jele annak, hogy a közeljövőben valami történik az iPhone5 körül. Az Apple-nek ugyanis rég bejön a bevált recept: olyan rezgésben tartja a legelvakultabb rajongókat, hogy valóságos hisztéria alakul ki az adott újítások megjelenése körül.

A pletykák szerint az iOS5-tel kapcsolatban is lesznek bejelentések, s a telefonon elérhető Google Maps körül is zajlanak a találgatások, de a bennfentesek szerint az egyelőre nem változik, vagyis nem újul meg extra képességekkel, mint az Android operációs rendszert futtató készülékeken.

Azt sem lehet tudni, hogy lesz-e szó bármilyen más készülékről. Az Apple Tv és az iPOD sorozat is frissítés-közeli kort ért el, de ezekről egyrészt nemigen láttak napvilágot pletykák, másrészt az iPhone5 mellett aligha lenne okos megoldás bármit betolni a piacra - még véletlenül átsiklanának fölötte a fogyasztók és a média.

Az viszont biztos, hogy ez lesz az első olyan nagyobb esemény, ahol már az új vezérigazgató (CEO) Tim Cook lesz a levezető főshowman, s még nem tudni, hogy a nemrégiben leköszönt, félistenként tisztelt Steve Jobs beugrik-e a színpadra. S mivel az első benyomás mindig fontos egy vezér életében, abszolút nem mindegy, milyen műsort ad majd Tim, hiszen amit nyújt most, az a akép marad meg róla a következő hónapokban, években. Tehát elvileg Jobs-nál sem halkabbnak, sem kevésbé karizmatikusnak nem szabad látszania, ráadásul, unalmasabb sem lehet.

Jön az új iPhone, addig is lehet találgatni, vajon milyen lesz
A 5-year-old boy plays games on an iPhone in the company's flagship store in Beijing's Sanlitun Area, which is one of four official Apple stores in China, July 22, 2011. A near flawless fake Apple Store in Kunming, which looks every bit like Apple Stores found all over the world, was stumbled upon by a 27-year-old American blogger living in the city, the capital of China's mountainous southwestern Yunnan province. But Apple has no stores in Kunming and only 13 authorized resellers in the city, who are not allowed to call themselves Apple Stores or claim to work for Apple. To match Reuters Life! CHINA-APPLE/FAKE REUTERS/Jason Lee (CHINA - Tags: BUSINESS SOCIETY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.