Egy csomag, öt front, hetvenkét óra
- Sok nagy lépést tettünk előre, de a kihívás mára olyan súlyos lett, hogy még többet kell tennünk a megoldás érdekében – mondta vasárnap késő este Herman Van Rompuy, az Európai Tanács állandó elnöke az eurózóna állam- és kormányfőinek találkozója után, amely követte az huszonhetek tanácskozását. - Viszontlátásra szerdán – búcsúzott a tudósítóktól a késői órán, s a tájékoztatója során vajmi keveset árult el a színfalak mögötti éles vitáról. Ennek oka persze az, hogy megállapodás még nincs, a tét viszont immár valóban óriási, a tanácskozás-sorozat pedig példa nélküli.
A pénteken kezdődött közvetlen előkészítő pénzügyminiszteri tárgyalásokkal lényegében hat napon át tart a csúcsfolyam, mert a krízis eszkalálódott: a görög válság kirobbanása óta eltelt másfél év vonakodó, időhúzó, maszatoló döntései után a befektetők kezdenek elfordulni Olaszországtól, Spanyolországtól és lassan Franciaországtól is. S ha ezen államok finanszírozása leáll, annak következményei beláthatatlanok.
Az egyeztetési folyamat szerda estig tart, amikor az Európai Unió és a valutaövezet tagországai újabb csúcsértekezleten szeretnék megpecsételni a végső alkut.
De még nagyon sok a nyitott kérdés. Három szorosan összefüggő ügyben kellene dűlőre jutni: hogyan csökkentsék a jövőre már a GDP 180 százalékát megközelítő görög adósságállományt jórészt francia és német magánhitelezők bevonása révén, ennek érdekében milyen tőkekövetelményeket írjanak elő a pénzintézeteknek, s miként növeljék meg az ideiglenes pénzügyi mentőalap (EFSF) 440 milliárd eurós hitelkapacitását, anélkül persze, hogy a tagországi garanciákat növelnék.
A kibontakozás útját a következő napokban meg kell találni, máskülönben a piacok büntetnek. A pénzügyminiszterek abban már nagyjából megállapodtak, hogy kilenc százalékra emelik a tőkekövetelményt, s ehhez 108 milliárd eurónyi pótlólagos tőkebevonásra lesz szükség. De például az átfogó megállapodásnak ez a része érinti az összes uniós tagállamot, nem lehetséges ugyanis kétféle tőkekövetelmény az egységes belső piacon, amelynek ki kell terjednie a pénzügyi szolgáltatásokra is.
E három elem kibővül kettővel. Csak ezekről korábban más több szó esett. Ezért mondta azt Herman Van Rompuy vasárnap este, hogy „egy csomagban öt front” húzódik meg. A plusz kettőből az egyik az államháztartások rendbetételét érinti, s több országnak szerdáig újabb ígéreteket kell tennie, a megvalósítás időrendjét is be kell mutatnia. Neveket nem említett Van Rompuy, de nyilvánvaló, hogy elsősorban Olaszországnak szól az üzenet.
Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök szombat este különtalálkozó keretében is nyomás alá helyezte Silvio Berlusconi olasz kormányfőt, akinek elszántan folytatnia kéne a kiigazítást és a reformokat, ideértve a munkaerőpiacot, az állami vállalatokat, a privatizációt, az igazságügyet és a pénzügyi csalások elleni hathatós fellépést. A másik kiegészítő, de hosszabb távon nem mellékes „front” a franciáknak kedves gazdasági kormányzás ötletének felkarolása, az elmozdulás a „mélyebb fiskális integráció” felé, amely gondolat egyre közelebb kerül Merkelhez, aki viszont a leghatározottabban elutasította Sarkozy kezdeményezését az EFSF bankká alakítására, az Európai Központi Banknak az államadósság-finanszírozásba való bevonására.
Brüsszeli elemzők felhívják a figyelmet arra, hogy miután a hitelminősítők kezdik megkérdőjelezni Franciaország kitűnő adósi besorolását, Sarkozy tárgyalási pozíciója is romlik. Párizs mutatói a legrosszabbak a legjobb minősítésű néhány euróövezeti tagország körében, s a görögöknek nyújtott mentőöv és a banki feltőkésítés további feszültségeket okozhat a francia büdzsében. Merkelt támogatta viszont az euróövezeti „északi liga”, azaz Ausztria és Hollandia.
Ami a mentőalapot illeti, két modell maradt életben, miután Sarkozy ötlete elbukott. S bár Van Rompuy a részletekbe nem ment bele, valószínűsíthető, hogy egyrészt az EFSF révén biztosítanák az olasz és spanyol kötvények vásárlóit, illetve szóba került, hogy a G20-ak cannes-i találkozóján felvetik: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) égisze alatt is létrejöhetne egy alap, amelybe becsatornázhatnák a pénzügyi többlettel rendelkező országokat, például Kínát, vagy Brazíliát. Ennek persze előfeltétele, hogy az IMF tőkehelyzetét is javítsák, s egyes hírek szerint Barack Obama nem rajong ezért a javaslatért.
A három alapkérdés harmadik tagjáról, a görög adósság csökkentéséről is folynak még az egyeztetések a magánhitelezőkkel, s egyelőre öt lehetséges változat fut egymás mellett. S ahogy például az olaszoknak, a portugáloknak, a spanyoloknak nem tetszik az EFSF biztosítási tevékenysége, a franciák is óvatosan szorítanák rá saját bankjaikat, hogy a görög teher mérsékléséből a júliusi megállapodásnál is nagyobb mértékben vegyék ki a részüket. A nyáron még 21 százalékos leírásról volt szó, ám a németek elmennének 50-60 százalékig.
Az eurózóna késő esti alkudozását megelőzte a huszonhetek egyeztetése. Ezt viszont két nagy dilemma uralta: egyrészt a valutazónán kívüli tagországok az egységes belső piac megőrzését követelték a mélyebb fiskális integrációra készülő eurózóna erőfeszítéseit észlelve, másrészt azt latolgatták, vajon a költségvetési szigor korában hogyan lehetne megindítani az egész uniós térségben a gazdasági növekedést, ami nélkül nem lehetséges sikeres konszolidáció.
Orbán az együttmaradásról
A valutaövezeten kívüli tagországok aggodalmát nagyon jól ragadta meg David Cameron brit miniszterelnök, aki azt hangoztatta, hogy Londonnak érdeke az erős valutazóna, mert az segítené a brit gazdaság fellendülését is. S miközben maga is úgy véli, hogy a valutaövezetben szorosabb gazdaságpolitikai egyeztetésre, költségvetési integrációra lesz szükség, nem szeretné, ha ez a térség olyan döntéseket hozna, amelyek aztán gyengítik a belső piac működését. Ezért fontos annak leszögezése is, hogy ha az uniós alapszerződést meg kell változtatni az eurózóna mélyebb integrációja végett, azt mind a huszonhét országnak ratifikálnia kel
- Mindenki szeretné, ha a mostani nehézségeket a huszonhetek együtt maradásával lehetne megoldani - fogalmazott Orbán Viktor magyar kormányfő a csúcsértekezlet félbehagyása utáni sajtótájékoztatóján.
A vasárnapi válságcsúcs huszonhetes, első szakaszának lezárása után Herman Van Rompuy azt fejtegette: az eszmecserén arról is szó esett, hogyan nőhetné ki az Európai Unió az adósságválságot. Mert szép dolog a fiskális fegyelem, de növekedés nélkül nem vezet út sehova. A Bizottság nevében José Manuel Barroso elnök riasztó képet tárt az állam- és kormányfők elé: az egy főre jutó nemzeti jövedelmet és a termelékenységet illetően milyen drámaian lemaradt az unió az Egyesült Államok mögött. Felzárkózni viszont úgy tudna, ha komolyan venné a közös programokat, például a digitális fejlesztési menetrendet, a kutatás-fejlesztési követelményeket, a belső piac kiteljesítését, a kereskedelmi liberalizációt.
