Egy rakás fiókját bezárja a Raiffeisen

Tízből négy fiókját bezárja a magyar Raiffeisen, amely megtizedeli dolgozói létszámát is. A pénzintézet nem lesz többé lakossági tömegbank, a jövőben inkább a tehetősebb ügyfelekre és a vállalati szektorra koncentrál.

Az osztrák Raiffeisen nem vonul ki Magyarországról, de komoly fogyókúrára fogja itteni leánybankját. A jelenleg 112 egységből álló fiókhálózatot 67 tagúra csökkentik – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Heinz Wiedner vezérigazgató. Elsősorban a nagyobb településeken maradnak jelen fiókkal, így Budapest mellett a megyei jogú városokban, illetve Nyugat-Magyarország egyes településein. A bezárásra ítélt 45 egységet fokozatosan zárják be attól függően, hogy a fogyasztói hitelekhez kapcsolódó elszámolás során hol van még szükség fiókra, de a többségre idén év végéig lakat kerül és a többit is felszámolják 2016 végéig.

A magyarországi Raiffeisennél tavaly év végén 2530-an dolgoztak, a fiókbezárások és elbocsátások után nagyjából 2200-an maradhatnak a banknál. A pénzintézet 20 százalékos költségcsökkentést szeretne elérni, amely évi több mint tízmilliárd forintos spórolást jelent. Ennek harmadát a kisebb hálózat és a leépítések hozzák, míg a nagyobbik rész az egyéb kiadások mérséklésével jönne össze. Az intézkedések biztosítják, hogy a következő években már nyereségesen működjön a bank – feltéve, hogy nem lesznek az eredményességet rontó váratlan események – fogalmazott Wiedner.

A Raiffeisen azonban nem egyszerűen karcsúsít, hanem teljesen újrapozicionálja magát Magyarországon. A nagy lakossági, tömegbanki működés helyett a prémium- és privátbanki ügyfelekre, valamin a vállalati piacra kíván koncentrálni. Azokra a területekre, amelyekben már most is számottevő szereplő és amelyekben a jövőben is lát fantáziát. Ennek megfelelően nem szállnak be abba a versenyben sem, amely most a forintosodó devizahitelesekért indult kiváltó hitelekkel. Az elszámolás és a forintosítás eredményeként az adósok olyan kedvező feltételek mellett törleszthetnek tovább, hogy ezek alá ígérni nem tűnik indokoltnak – érveltek a Raiffeisen vezetői. Mindent egybevetve arra számítanak, hogy az új profilú Raiffeisen így is meg tudja tartani lakossági ügyfeleinek több mint 80 százalékát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.