Eddig 74-en mosták legálisan tisztára a pénzüket

Az első negyedévben 74 stabilitás megtakarítási számlát (smsz) nyitottak, melyekre 6,185 milliárd forint befizetés történt – írja a Napi Gazdaság a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatása alapján. Az adóhatóság tájékoztatása szerint három bank küldött adatokat április 12-ig. Bár neveket nem küldtek, a lap úgy tudja, az OTP, az FHB és az UniCredit Banknál elérhető jelenleg ez a megtakarítási konstrukció.

A konstrukció lényege, hogy a magánszemélyek által elhelyezett legkevesebb ötmillió forintos összeg származását és a közteherfizetést nem firtatja az adóhatóság. A bankoknak van ugyan adatszolgáltatási kötelezettségük, ám ez a számlatulajdonos azonosítása nélkül történik.

A megtakarítási számla egyik vonzereje az idősávos adókulcs: ha valaki az első három évben kiveszi pénzét a számláról, a kamatadó kétszeresét fizeti, ezt követően a kulcs a harmadik-negyedik évben megegyezik az adott évre vonatkozó kamatadó mértékével, amely jelenleg 16 százalék. Amennyiben a kifizetés a negyedik vagy az ötödik évben történik, már csak 8 százalékkal kell a tőke és a hozam után adózni, az ötödik évtől pedig az összeg adómentessé válik, sőt a mindenkori állampapírhozamokkal kamatozik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.