Eddig 41 millliárdos Quaestor-kifizetés

A kártalanítás során július 27-ig 41 milliárd forint kártalanítást vett fel csaknem 15 ezer Quaestor-károsult a Befektető-védelmi Alap (Beva) megbízásából eljáró OTP-fiókokban - közölte a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja (QA) és a Beva az MTI-vel csütörtökön. A Beva eddig összesen 25 ezer befektető kártalanítását utalta át az OTP-nek, amelyek együttes összege 69,5 milliárd forint. 

Megkezdődött a mintegy 300 jogi személy kártalanítása is, hétfőtől összesen 150 ügyfelet fizetnek ki, míg a többiek kérelmét a hiányzó adatok pótlása után bírálják el - írja közleményében a QA. Ezzel a jogosultnak nyilvánított 32 ezer Quaestor-kötvényes károsult 78 százaléka már felveheti a pénzét a bankfiókokban, míg a többieknél folyamatban van az adatok egyeztetése, az esetleges hiánypótlások beérkezése, és azok elbírálása.

A mostani szakaszban a Beva a 2001. évi tőkepiaci törvény figyelembevételével a hiányzó kötvények miatt keletkezett pénzköveteléseket téríti meg. A Beva-kártalanítás mértéke egymillió forintig száz százalék, egymillió forint felett az afölötti rész kilencven százaléka. A kártalanítás összege nem haladhatja meg a húszezer eurónak megfelelő forintösszeget ügyfelenként, ami a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolása kezdő időpontjában érvényes MNB-devizaárfolyamon átszámítva mintegy 6 millió forintot jelent.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.