Ébresztőt fújt a Swatch

Emelkedő részvényárfolyamok, folyamatosan javuló forgalmi- és nyereségadatok jelzik, hogy a svájci óragyártás gondjai elillanóban vannak. A Swatch mutatja a pontos időt, a többiek hozzá igazítják óráikat.

Nyolc hónapja nem tapasztalt lendülettel erősödött pénteken a Swatch részvényárfolyama a zürichi tőzsdén: a világ legnagyobb óragyártójának papírjai 9,9 százalékkal értékelődtek fel arra a bejelentésre, hogy a második félévben az eladások a cég luxusmárkáinak legfontosabb piacain szépen ívelnek felfelé. A befektetők ugyanakkor szemet hunytak afelett, hogy a Swatch féléves nyeresége 28 százalékkal 299 millió frankra esett vissza a megelőző év hasonló időszakához képest.

Ennek az a magyarázata, hogy az elemzői várakozásoknál, így is jobb eredményt könyvelt el a Nicolas Hayek vezette óriáscég. A félév értékeléséhez hozzátartozik, hogy az első négy hónap valóban gyászos teljesítményt hozott, de májusban és júniusban már felfelé tartottak a forgalmi és az üzeminyereség-adatok, ez a pozitív trend tartósnak ígérkezik.

Az első hat hónapban az eladások 17 százalékkal estek vissza, szemben az egész svájci óragyártást jellemző 26 százalékkal. A második félévre a Bloomberg hírügynökség által megkérdezett elemzők ágazati szinten 4 százalékos visszaesést várnak a 2008 második feléhez képest, azaz a helyzet gyorsan javul. Mindez a többi óragyártó megítélésén is tükröződik: ha szerényebb mértékben is, de erősödött a Cartier órákat gyártó Cie. Financiere Richemont (5,7 százalék), valamint a TAG Heuerről ismert LVMH (4,1 százalék) luxusipari óriás részvényárfolyama.

A Swatch csoport vezérmárkája, az Omega hozza az nyereség felét, s az eladások harmada is hozzá fűződik. A Nomura értékelése szerint az Omegát a nyereségtermelésben sorrendben a Swatch, a Tissot, a Longines és a  Rado követi. A szirénhangok közepette keveset hallani a svájci óraiparban szükséges létszámcsökkentésekről. A Merrill Lynch felmérése szerint háromezer munkahely vált feleslegessé a válság miatt, s ez az utóbbi két évtized legnagyobb elbocsátási hullámát jelenti. Nicolas Hayek Swatch-elnök viszont ragaszkodik ahhoz, hogy cégénél nem lesznek elbocsátások.

Eladó rendezgeti az órákat a Swatch svájci óragyártó cég egyik frankfurti üzletében. A világ legnagyobb óragyártójaként ismert Swatch 2004. augusztus 24-én bejelentette, hogy 16,7 százalékkal 217 millió svájci frankra (140,8 millió euróra, 35,088 mil
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.