Ébredeznek az ingatlanfejlesztők

Mindössze 90 millió eurót fektettek be a budapesti ingatlanpiacon októberig, míg tavaly 470 milliót, 2007-ben pedig még kétmilliárd eurót – mondta Tim O’Sullivan, a CB Richard Ellis ingatlanbefektetési szakértője egy budapesti tájékoztatón.

 

Épülő lakások az ipari ingatlanok tövében
Épülő lakások az ipari ingatlanok tövében. Nem csak a cégek és a gazdagok lehetősége a lízing

Borbély Gábor, a a CB Richard Ellis vezető elemzője szerint a válságból való kilábalás jövőre kezdődik, és ezzel együtt fellendül az ipari és logisztikai ingatlanok fejlesztése. Az ilyen épületek jellegzetessége, hogy bő fél év alatt elkészíthetők. Az év második felében az irodák iránti kereslet is növekedni fog.

Az idei harmadik negyedévben 250 ezer négyzetméternyi terület állt építés alatt, míg egy éve még 550 ezer négyzetméter.

Tim O’Sullivan elmondta:Nyugat-Európában már a több száz milliós üzletek is napirenden vannak, a közép-kelet-európai régióban a 100 millió eurós üzlet a csúcs. A befektetők és a fejlesztők már Budapesten is érdeklődnek  Legfontosabb kérdéseik a következők: milyen forint-euró árfolyam várható, milyen lesz a jövő évi gazdaságpolitika és hogyan változnak az adószabályok.

A szakértők szerint a hozamok is stabilizálódnak a régió ingatlanpiacán. Az irodapiacon Budapesten 8 százalék körüli a hozam, ami még mindig mintegy 2 százalékponttal magasabb a régi uniós tagállamokban mérthez képest.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.