E-book: trösztellenes eljárás az Apple és több könyvkiadó ellen

Az amerikai kormány szerdán trösztellenes eljárást kezdeményezett az Apple és több könyvkiadó ellen, azzal vádolva őket, hogy a verseny korlátozásának érdekében az elektronikus könyvek árának emelésére szövetkeztek.

A kereset szerint, amelyet egy manhattani szövetségi bíróságon nyújtottak be, a cégek két évvel ezelőtt kötöttek titkos alkut, amikor az Apple az iPad kibocsátására készült; a megegyezés értelmében a komputer-óriásvállalat minden eladott e-könyv után 30 százalékos jutalékot kapott.

E-book színesben
E-book színesben

Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint az árkartell miatt a fogyasztók több tízmillió dollárral többet fizettek az e-könyvekért, mint amennyit rendes versenykörülmények között kellett volna. A paktum tagjai az Amazon elektronikus könyvforgalmazó ellen szövetkeztek, amely alacsony, 9,99 dolláros áron árulta saját digitális kiadványait.

Három kiadó - a News Corporationhoz tartozó HarperCollins Publishers, CBS tulajdonában lévő Simon & Schuster és a Lagardere által birtokolt Hachette - beleegyezett az amerikai igazságügyi minisztériummal a peren kívüli megállapodásba. A megegyezés részleteit nem hozták nyilvánosságra.

Az Apple és a Pearsonhoz tartozó Penguin Group és a Verlagsgruppe Georg von Holtzbrinck GmbH tulajdonában lévő Macmillan ellen az amerikai kormány a bíróságon kíván érvényt szerezni igazának.

Az igazságügyi minisztérium nyilvánosságra hozta az egyik - meg nem nevezett - kiadó vezetőjének e-mailjét, amelyben az a cégek összefogása mellett érvelt annak érdekében, hogy áremelésre késztessék az Amazont.

Az e-könyvekről megkötött árkartell ügyében az Európai Unió is vizsgálatot indított.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.