Durva veszteség Air France/KLM-nél

Az üzemanyag drágulása és a tetemes átszervezési költségek miatt több mint négyszeresére nőtt az Air France/KLM vesztesége a második negyedévben, miközben működési szinten sokat javult a társaság pénzügyi helyzete.

A vállalat hétfőn kiadott beszámolója szerint 895 millió euró volt az adózott veszteség a második negyedévben az egy évvel korábbi 197 milliós hiányt követően – írja a hvg.hu az mti-re hivatkozva. A működési veszteség viszont a felére esett egy év leforgása alatt, 145 millió euróról 66 millióra a bevételek emelkedésének és a takarékos költséggazdálkodásnak köszönhetően. Április-június között 6,5 milliárd euróra nőttek a bevételek, ez 4,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A társaságnál június elején jelezték, hogy két év alatt több mint tízszázalékos leépítést terveznek, 2013 végéig megszűnő 5122 állás egyharmada a nyugdíjba vonulókat érinti, kétharmadára pedig önként távozók jelentkezését várják. 

Az üzemanyagár emelkedésével és a légitársaságok között egyre erősödő versenyben az Air France-KLM-csoport különösen nehéz helyzetbe került: a tavalyi évet 800 millió eurós veszteséggel és 6,5 milliárd eurós adóssággal zárta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.