Durva pofon a világ légiközlekedésének
Ez az előrejelzés ugyanis abból indult ki, hogy a személyszállítás három százalékkal, a teherszállítás pedig öt százalékkal esik vissza 2009-ben. Ehhez képest január hónapban a személyszállítás volumene csaknem 6, a teherszállításé pedig több mint 23 százalékkal volt kisebb, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. A február havi adatokat a jövő héten ismertetik. Az IATA a jövő héten új, módosított előrejelzést tesz közzé a várható idei veszteségről. Tavaly 8 milliárd dollár volt a világ légitársaságainak összesített vesztesége.
A légitársaságokat szerte a világon keményen sújtja a világgazdasági válság; takarékossági intézkedések sorát vezették be, hogy talpon maradjanak. A nemzetközi légiforgalmi szövetség vezetője szerint a társaságok várhatóan tovább faragnak költségeiken, hogy alkalmazkodjanak a csökkenő kereslethez. Giovanni Bisignani kiemelte, hogy a légitársaságokat különösen fájdalmasan érinti, hogy nagyon kevés az utas a business osztályon, mint mondta, "a prémium szegmensben sokkal gyorsabb a csökkenés", pedig a cégek haszna elsősorban ebből és nem a turistaosztályra eladott jegyekből származik.