Durva megszorításokat jelentett be Matolcsy György

Ebben az évben 133, jövőre 397 milliárd forintos költségvetési megszorításról és kiigazításról döntött a kormány. A többi között nem emelik a tanárok bérét jövőre, a közszférában nem fizetnek egyszerre nyugdíjat és bért, nem pótolják a nyugdíjba menőket, megadóztatják a készpénzfelvételt, 120 milliárd forinttal javítják az adóbeszedés hatékonyságát.

Ahogyan az várható volt, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a nemzetközi szervezetekre fogta, hogy megszorításokra kényszerül a kormány, még akkor is, ha az IMF a napokban jelentette be, hogy nem vár újabb megszorítást. Akkor ugyanis, ha nem sikerül 3 százalék alatt tartani az államháztartás hiányát, 1000 milliárd forint uniós fejlesztési forrástól esik el az ország, amit nem engedhetnek. A másik ok, ami miatt változtatni kell: a magyar gazdaság nem teljesít úgy, ahogyan azt a kormány várta, és idén 1,2 százalékkal visszaesik, és jövőre is csak 1 százalékos GDP-növekedés valósulhat meg. Ahhoz, hogy tartani tudják ebben az évben a 2,7 százalékos GDP-arányos államháztartási deficitet, a kabinet 133 milliárd forintot zárol a költségvetési szerveknél. Ahogyan Matolcsy mondta: ez egy állami takarékossági program, amely közvetlenül nem érinti a családokat.

Keresi az újabb lehetőségeket?
Matolcsy György sajtótájékoztatója a PArlamentben. 2012.10.05. Fotó: Móricz Simon

Nem is, mert a feketeleves valójában 2013-ban jön. Akkor ugyanis már 397 milliárd forintos kiigazításról lesz szó. Matolcsy szerint strukturális intézkedésekkel próbálják elérni a 3 százalék alatti hiányt, olyanokkal, amelyek fenntarthatók, azaz jövőre sem különadók, sem magánnyugdíj-átvétel nem segítik a cél elérését.

A kormány hét intézkedési csomagról, azon belül 10 pontról döntött. Az első, hogy az uniós források 15 százalékos hazai társfinanszírozását 5 százalékra csökkentik. Ezzel 55 milliárd forint megtakarítást érnek el. Ez azért érdekes, mert évek óta arról beszél a kormány, hogy gyorsítani kell a kifizetéseket, hogy fel tudjuk használni a rendelkezésre álló támogatásokat.

Döntött a kormány a bürokrácia csökkentéséről is. A közszférában a jövőben nem kaphat senki egyszerre bért és nyugdíjat. El kell dönteni, ki melyiket választja. Ugyanakkor a következő három évben a kimenő nyugdíjaslétszámot nem töltik fel, azaz nem vesznek fel helyettük új dolgozókat. Ez nem vonatkozik az egészségügyre, de az új járási rendszerek kialakításakor már ennek szellemében intézkednek.

Elhalasztják a pedagógus-béremelést 2013 őszéről 2014. januárra. Ezzel 73 milliárd forint marad a kasszában. Itt van egy kis lábjegyzet, jelesül, amennyiben a GDP jobban nő idén, mint egy százalék, akkor marad a 2013-as dátum. (Erre azonban a jelenlegi kilátások szerint nincs esély.)

Ahogyan azt már lapunk is megírta, az önkormányzatoknál bevezetnek egy felső korlátot a szociális támogatásokra. Az összesen kapott összeg nem lehet több, mint a 47 ezer forintos közmunkabér. Ettől 8-10 milliárd forint megtakarítást várnak, és Matolcsy szerint az intézkedés nem érinti a gyerekekkel és a családokkal kapcsolatos támogatásokat.

Ami viszont sokakat érint, az a tranzakciós illetékek területén várható változások. A Magyar Államkincstár 120 ezer milliárd forintos forgalmára plusz 30 milliárd forint tranzakciós illetéket vetnek ki, a korábban tervezett 10 milliárdot megspékelve. Matolcsy szerint ez annak is "köszönhető", hogy a nemzetközi szervezetek megakadályozták, hogy a Magyar Nemzeti Banknak is fizetnie kelljen. Ami ennél jóval durvább, hogy bevezetnek egy háromezrelékes tranzakciós díjat a készpénzfelvételre, azaz arra az esetre, ha valaki bankautomatából vagy banki pénztárból akar a pénzéhez jutni.

Mintegy 120 milliárd forint plusz költségvetési bevételt vár a kormány az adóbeszedés hatékonyságának javításától. Ezen belül csak a kereskedelemtől a tervezetthez képest 95 milliárd forinttal több áfát kívánnak beszedni úgy, hogy az összes, mintegy 400 ezer pénztárgépbe beépítenek egy online eszközt, amely jelent az adóhatóságnak a forgalomról. Emellett a sertéskereskedelemre is kiterjesztik a fordított áfát. 

Jövő évtől a kormány eltörli a társadalombiztosítási járulék plafonját. Ettől 51 milliárd forintot remélnek. A döntés a bruttó 202 ezer forint felett keresőket ériti, akik esetében megszűnik a félszuperbuttó. Utóbbi intézkedés elvileg havi 9 ezer forintot hagyna az érintetteknél, ám a tb-plafon eltörlése semmissé teszi ezt a pluszt. Matolcsy szerint így lesz igazságos az adó- és járulékrendszer. Összességében az adófizetők egy százaléka, mintegy 40 ezer ember jár rosszabbul.

Akit bővebben érdekel: a kormány teljes jelentése az EU túlzottdeficit-eljárás keretében kiadott ajánlása alapján tett intézkedésekről elolvasható itt >>>

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.