Dupláz a Wizz Air a Malév romjain

A pénteki bejelentésénél is erősebben bővít Budapesten a Wizz Air, lényegében megduplázza a kapacitását Budapesten. Hat géppel fognak 2,2 millió utast szállítani.

A Wizz Air tavaly 11 millió utast szállított, idén 12,5-13 millióra számít; tíz új járatot indít. A jelenlegi három gép helyett nyár elejétől összesen hat Airbus A320 repülőgépet állomásoztat majd Budapesten.

A túlélést segítik
Wizz Air fapados légitársaság

Bukarest, Szófia, Varsó, Kolozsvár, Varsó, Malaga, Larnaka, Szaloniki, Heraklion, Rodosz és Zakintosz. Moszkvát, Isztambult, Tel-Avivot és Kiejvet is repülni kívánják, a cég már be is adta útvonaligényeit a hatóságokhoz.

Az új járatok márciusban, áprilisban, majd júniusban indulnak. Váradi József vezérigazgató lapunk kérdésére elmondta: a most bejelentett járatokra minden engedélyük megvan, s csak akkor jelentenek be újabb járatokat, ha azoknak minden feltétele rendelkezésre áll.

A cég heti járatsűrűsége 67-ről 148-ra nő. Valószínű, hogy továbbra is az egyes terminálról indulnak a gépeik - tette hozzá a Népszabadság kérdésére. - Az egyes terminál legnagyobb felhasználói vagyunk, s jelen pillanatban ez a terminál rendelkezik megfelelő kapacitással. Ez változhat, ha újabb igények érkeznek be, de ez esetben egyeztetnünk kell a repülőtér vezetésével - mondta Váradi József. 

A cég közvetlenül és közvetve mintegy 2400 munkahelyet teremt ezzel a bővüléssel, ma már felvételizteti a pilótákat és az utaskísérőket. 

Váradi elmondta: eddig 150 Malév-pilóta jelentkezett hozzájuk, s sokuknak tudnak munkát adni, valamint utaskísérők felvételét is tervezik. - Nem csak budapesti bázisainkon dolgozhatnak a Malév volt alkalmazottai, ha vállalják, külföldön is munkába állhatnak - mondta a vezérigazgató. A pilóták átképzését Airbus típusra a Wizz Air hajlandó finanszírozni, de egyéni megállapodásokra is nyitottak - tette hozzá.

A Ryanairrel kapcsolatban Váradi József elmondta: a magyar piacon nincs szükség arra, hogy az állam bármilyen anyagi eszközzel támogassa a járatok indítását. Annál is inkább, mert az EU ezt a területet figyeli leginkább. Ha azonban mégis sor kerülne ilyenre, akkor transzparensen, az egyenlő esélyek mentén kell eljárni. 

Időközben a Tarom is bejelentette, hogy új járatot indított Bukarest és Budapest között. A légitársaság eddig napi egy járatot működtetett ezen az útvonalon. Február 6-ától kezdődően azonban napi kettőt üzemeltetnek a hét minden napján szombat kivételével. A román légitársaság közlése szerint az utasok részéről érkezett igények, valamint ezen az útvonalon a következő időszakban várható növekvő forgalom miatt döntöttek az új járat indításáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.