Duplájára nőhet itthon a szója ára

A magas takarmányár komoly nehézséget jelent az állattenyésztőknek, illetve magával húzza a hústermékek kiskereskedelmi árát.

Szójából Magyarország az idén is importra szorul, mivel jó, ha tizedét megtermeljük a szükséges mennyiségnek – írta a Hirado.hu. A takarmányár azonban súlyos problémákat jelent az állattenyésztőknek, és idővel felfelé srófolják a hústermékek fogyasztói árát.

Jó ára van idén a szójának, és bár a termés elmarad a korábbi évek átlagától, a növény jobban viselte az időjárás viszontagságait, mint a kukorica. A szója ugyanis jobban bírja a kritikus körülményeket, mint a búza vagy a kukorica, bár a betakarítást itt is előbb kellett megkezdeni. A munka kétharmadával már végeztek, de a megszokott hektáronként 3,4-4 tonnás mennyiség helyett most csak 1,5-2 tonna jött le a táblákról.

Magyarországon 38 ezer hektár területen termelnek szóját, és idén ez mindössze 60 ezer tonna szójababot jelent.

Eddig is komoly importra szorultunk, most azonban jó, ha a tizedét megtermeljük a szükséges mennyiségnek. Eközben a szója piaci ára felfelé kúszik, valahol 150-160 ezer forint körül jár tonnánként a szokásos 90-100 ezer forint helyett.

A hazai szójatermesztésben egyébként nagyrészt külföldi fajtákat használnak, pedig itthon is zajlik nemesítés, most kapott például állami minősítést a Bólyon előállított korai fajta boglár is, amely 18 százalékkal verte az úgynevezett sztenderd fajtákat – derült ki a Hirado.hu összeállításából. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.