Dunaferr: elkerülhetetlen a létszám optimalizálása

A Dunaferrnél elkerülhetetlen a létszám-optimalizáció, ami elsősorban az adminisztratív és vezetői munkakörökben dolgozókat fogja érinteni – hangzott el azon a szerdai munkásgyűlésen, amelyen az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője tájékoztatta a dolgozókat a vállalat jelenlegi helyzetéről és jövőjéről.

A cég közleménye szerint Evgeny Tankhilevich több mint hétszáz munkavállaló előtt adott rövid tájékoztatást az ISD Dunaferr helyzetéről. A cél egy fenntartható méretű, versenyképes, modern gyár kialakítása, optimális termelési struktúra, valamint hatékony létszám mellett – hangsúlyozta.

Hozzátette: 2013-ban a már elkezdett és a gazdasági válság miatt felfüggesztett beruházások folytatását tervezik. Ezzel együtt január közepén átépítés miatt leállítják az 1-es számú nagyolvasztót. A lőrinci hengermű dolgozóit állásidőre küldik, a telephely további sorsáról pedig egyeztetéseket folytatnak.

A cégvezető kérte, hogy a kollektív szerződésben rögzített 13. és 14. havi juttatásról, az év második felére járó bérfejlesztésről, valamint a jövő évi bérfejlesztés lehetőségéről mondjanak le a dolgozók a cég jövője érdekében. Mindezek révén mintegy 7-8 milliárd forintnyi értékben képződne fejlesztésekre fordítható pénzügyi forrás a vállalatnál – tette hozzá.

Mucsi Zoltán, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke elmondta: a menedzsment elképzelései a kollektív szerződésről a dolgozóknál mintegy 24 százalékos bérkiesést okoznának, ami megengedhetetlen. Hozzátette: kis esélyt lát arra, hogy a munkabéke fennmaradjon, amennyiben a szigorú megszorítások valóban életbe lépnek. 

Emlékeztetett arra, hogy az év második felére járó bérfejlesztés elmaradt, ennek kapcsán sztrájkkészültség van, amit határozatlan időre felfüggesztettek. Úgy vélte, amennyiben az év eleji egyeztetések a cégvezetéssel nem vezetnek eredményre, akkor sztrájk lehet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.