Dúl a harc a Dell megszerzéséért

Tovább tart a harc a Dell számítógépgyártó megszerzéséért az egykori alapító-tulajdonos, Michael Dell köré, illetve a Carl Icahn köré szerveződött befektetői csoport között. A győztes kiléte egyelőre megjósolhatatlan.

A Dellnél az ajánlatok elemzését végző egyedi bizottság most pontosabb és részletesebb információkat kért Icahntól arra vonatkozóan, miből finanszírozná a Dell kivásárlását, és kikre bízná a vállalatóriás vezetését. Icahn és a Southeastern Asset Management (SAM) a múlt héten közösen 21 milliárd dolláros készpénzes ajánlatot tett a Dellre, szemben a névadó, s a céget a tőzsdéről kivezetni szándékozó Michael Dell 24,4 milliárdjával - írja a Reuters.

Utóbbi a Silver Lake magántőke-társasággal együtt részvényenként 13,65 dollárt kínált a tulajdonosoknak, de ez az összeg nem nyerte meg a jelentős pakettel rendelkező részvényesek közül a Southeastern és a T. Rowe Price tetszését, szerintük ugyanis a cég ennél jóval többet ér. A nagyrészvényesek közül szövetségre lépő Icahn-Southeastern páros papíronként 12 dollárt adna a részvényeseknek, akik ráadásul választhatnak: ha akarják, meg is tarthatják értékpapírjaikat, vagy a 12 dollárnyi készpénz helyett újonnan kibocsátandó, 1,65 dolláros egységáron megszámított részvényeket kérnek.

Icahn és a Southeastern rendelkezik a Dell-részvények 13 százalékával. Ami biztos: Icahn terveiben nincs helye Michael Dellnek, mert a nagybefektető új, piackonform vállalati kultúra meghonosítását szorgalmazza, Dell pedig szerinte nem képes a megújulásra, azaz eredményesen felvenni a harcot a globálisan zsugorodó PC-piacon megszerzett pozícióik megszilárdítása érdekében. Icahn szerint a Dell és a Hewlett-Packard PC-részlegének egyesítésével olyan erős versenyzőt lehetne létrehozni a piacon, amely megfelelő válaszokat tud majd adni a kihívásokra. Azokból pedig lesz elég a következő időszakban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.