Drágulhat a kenyér az aszály miatt

A szárazság miatt idén valószínűleg kevesebb gabona terem az uniós tagországokban. A visszaesés átlag nyolc százalék körül lehet, de Magyarországon akár harmadával is csökkenhet a termés. Búzából például idehaza 3,5 millió tonnát takaríthatnak be idén, amely mintegy kétmillió tonnával kevesebb a tavalyi termésnél.

Az idén kevesebb gabona teremhet az Európai Unióban a tavalyinál, elsősorban amiatt, hogy Magyarországon, Lengyelországban és Romániában várhatóan kisebb lesz a búzatermés a szárazság miatt – tette közzé új elemzését a Strategie Grains. A francia kutatóintézet tavaly december óta az uniós búzatermésre szóló előrejelzését már ötödször szállította le.

Most arra számít, hogy 128,9 millió tonna búzát takaríthatnak be a 27 tagországban, 1,7 millió tonnával, 8 százalékkal kevesebbet, mint tavaly. Magyarországon, Lengyelországban és Romániában ugyanis az elemző szerint összesen 1,5 millió tonnával kevesebb búza várható, és még tovább csökkenhet az előre jelzett mennyiség, ha nem lesz elegendő csapadék májusban. Az EU egész gabonatermését 289,7 millió tonnára teszi a francia elemző, ez 4,5 millióval kevesebb az előző becslésnél. Ám, ha a termés elmarad is a tavalyi rekord mennyiségtől, még mindig nagyobb lesz, mint a 2006-os 262 millió tonna és a 2007-es 256 millió tonna.

Magyarországon előreláthatólag mintegy 30 százalékkal kevesebb kalászos gabona terem az idén mint tavaly a jelentős szárazság miatt - mondta az MTI érdeklődésére Vancsura József, a Gabonatermelők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. Hozzátette: búzából várhatóan az idén mintegy 3,5 millió tonna termést takaríthatnak be a gazdálkodók, ez mintegy kétmillió tonnával kevesebb a tavalyi betakarított mennyiségnél. Összességében így mintegy ötmillió tonna körüli kalászos gabonatermés várható Magyarországon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.