Drágám, már nyugodtan csődöt mondhatunk

Megszavazta a parlament a magáncsődről, vagyis a természetes személyek adósságrendezéséről szóló törvényt. A KDNP nagy találmánya szerint a magánszemélyek akkor folyamodhatnak ehhez az eljáráshoz, ha saját erőből nem képesek már hiteleiket törleszteni, de valamiért az egyéb megoldások nem jöhetnek szóba.

Az eljárás során nem kerül sor végrehajtási eljárásra, vagyis az adós feje fölül nem adják el a házát, nem veszik el a vagyontárgyait, hanem egy speciális megállapodás szerint vállja a fizetés átütemezését, amely adott esetben az ingatlana eladásával, kisebbre cseréléséve is járhat. Az eljárást egy vagyonfelügyelő koordinálja, így nem az adósnak kell egyezkednie.

Ennek azonban ára van, a vagyonfelügyelő ugyanis jelentős beleszólást kap az adós mindennapi ügyeibe, gyakorlatilag zsebpénzt kapnak az adósok, minden más kiadást a vagyonfelügyelő irányít. Nem kérhet minden bajba jutott adós ilyen lehetőséget, ehhez meg kell felelni több paraméternek. Így az adósságnak legalább kettő-, legfeljebb 60 millió forintnak kell lennie, ebből legaláb 500 ezer forint kell hogy lejárt legyen. Az adósságnak többnek kell lennie, mint a rendelkezésre álló teljes vagyon értéke, ám a vagyonérték dupláját nem érheti el.

Első körben azok élhetnek a lehetőséggel, akiknek lakhatásuk van veszélyben, tipikusan ide tartoznak a nemfizető lakáshitelesek, akikkel a Nemzeti Eszközkezelő nem tud mit kezdeni - mert mondjuk túl nagy értékű az ingatlan. Ez a kör szeptembertől kérheti a segítséget, a többi adósnak erre 2016 októberéig várnia kell.

Az eljárás legalább öt, legfeljebb hét évre szól, ha ez idő alatt az adós fegyelmezetten betartja azt a törlesztési kötelezettséget, amelyet a vagyonfelügyelő kitalált, a hátralévő adósságot már nem kell megfizetnie. Az egyes hitelezők eltérő mértékben kaphatnak kártalanítást, így a főhitelező - praktikusan a lakáshitelt nyújtó bank - 45 százalékot kaphat vissza, az egyéb hitelezők kevesebbet. 

A cél a lakhatás biztosítása, így különböző megoldásokat tartalmaz az eljárás arra, hogy az adós ne veszítse el otthonát. Szó lehet az ingatlan megtartásáról, cseréjéről, de akár az eladásról is. Utóbbi azért nem garantálja feltétlenül a lakhatás tartós biztosítását. 

A vita során százoldalas módosítót állítottak össze a bizottságok, vagyis volt mit javítani a szövegen. Ennek túlnyomó része technikai, pontosító és egyértelműsítő módosítást. Annyi szigorítás került a szövegbe, hogy az adós az eljárás alatt nem vehet fel hitelt és nem képezhet új megtakarítást.

Szintén fogadható el a kérelemnél, ha az adós öt évre visszamenőlegesen jelentős vagyonkimentést hajtott végre - elajándékozta, fillérekért eladta budai villáját, majd kéri az adósságrendezést. Nem megengedett emellett az eljárást megelőző 180 napban képzett, egymillió forintnál nagyobb értékű tartós befektetés sem. Vagyis nem lehet azzal szórakozni, hogy a vagyont vagy pénzt részben hozzáférhetetlenné teszik, majd ezt követően kérik az adósságrendezést, amely révén az adósság felétől meg lehet szabadulni.

Könnyítés azonban az, hogy a korábbi elképzeléssel szemben az adósságrendezés keretébe tartozhat a közüzemi és egyéb tartozás is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.