Drágább lesz a magyar víz
A lakosság szempontjából a legfontosabb kérdés, amiről a törvény rendelkezik, az a díjképzés egységes rendszere – ez befolyásolja ugyanis a vízdíjakat. A törvény előírásai árstabilitást és árcsökkenést nem fognak hozni – holott ez korábban kormányzati ígéret volt. 2012-re 2,56 százalékos díjemelést rögzítenek, ez korábban a közlönyben is megjelent arra az esetre, ha mégsem szavazták volna meg idén a jogszabályt. Míg állami cégeknél eddig a vidékfejlesztési miniszter, helyieknél pedig az önkormányzat rendelete szabta meg a vízdíjakat, ez ezentúl a Magyar Energia Hivatal, mint eljáró hatóság hatásköre lesz. (Abban létrejön egy önálló vízművekért felelős szervezeti egység.)
A jogszabály méltányos nyereség melletti díjszabást ír elő, ami összhangban van az EU-ban minimálisan előírt teljes költségmegtérülés elvével. Vagyis a hivatal elvben nem a kormány és a politika szempontjai szerint fogja szabályozni a vízdíjakat.
Amelyeket a jövőben vízmű-szervezetenként állapítanak meg, nem pedig a helyi víziközmű-rendszerekre külön-külön. Pedig az egyes rendszerek költségszintje, így árképzése is különböző. Ennek az lesz a következménye, hogy a nagyobb városokban jelentősebb lehet a víz drágulása – eddig a fogyasztók az alacsonyabb költségek előnyeit a víz díjában érezhették, mostantól viszont az adott területen egységes ár lesz, s a városok költség-előnyéből fedezik a kisebb települések vízműveinek drágább fenntartását. Ugyanakkor, érvényesül a települések közötti szolidaritás elve, ráadásul nem lehet az alacsonyabb költségek jelentette előnyt például arra kihasználni, hogy a vízmű fürdőt is üzemeltessen.
Ezentúl a rendszerek amortizációjára céltartalékot kell képezni, s ezt be kell építeni a díjakba, ilyen költségelemet pedig ma nagyon kevés vízszolgáltatónál tartalmaz az ár. Fedezetet kell képezni a jelenlegi elavult rendszerek felújítására is, ami szintén megjelenhet az árakban. Ez az alacsony jövedelmű keleti területeken jelenthet majd gondot, ahol vagy most zajlanak beruházások, vagy a közeljövőben, s az amortizáció jelentős költségelemként fog megjelenni az árképletekben.
Palotaforradalom volt a javaslat miatt
A kormányzati szándék megismeréséhez nem segített hozzá, hogy e törvény is képviselői önálló indítványként került a Parlament elé, ráadásul egy olyan képviselő, Bánki Erik nevével fémjelezve, akinek még fideszes képviselők szerint sem volt sok köze a vízműszektorhoz. Eddig. A törvényhez több mint nyolcvan módosító érkezett az utolsó pillanatokban is, ezek több mint fele kormánypárti javaslat. A szakemberek egyértelműen állítják: a jogi szöveg alapját a Szabó Iván ügyvéd nevével fémjelzett korábbi tervezetek képezik, lényegében a javaslat ennek a fércelgetése.
Szabó Iván Pécs városát képviseli a Suez-vel szemben, s igen befolyásos szakembernek számít a dél-dunántúli vízpiacon. A vízműszakma örül, hogy végre megszületett a több mint tíz éve szorgalmazott törvény, s az esetleges elégedetlen hangok is diszrétek lesznek majd, mert a mélyebb szakmai részletek kidogozásába bevonták a vízműcégekben befolyásos szakembereket, aminek következtében sok szakmai kérdésben egységes állásponton nyugszik a törvény.
A módosítókban és a háttérben zajló vitákban a leglényegibb pont a felhasználói egyenérték nagysága volt. Ez a szám jelzi, hogy egy adott vízmű mekkora ügyfélkört szolgál ki. Az összetett képlet alapján kijövő szám egy mutató, tehát nem a háztartásokat számszerűsíti. Az eredeti tervek arról szóltak, hogy kétszázezres szám alatt egy vízmű ne kaphasson működési engedélyt (licencjogot) – noha méretgazdaságossági szempontok alapján nagyobb határ meghúzása is indokolt lenne, s külföldön lényegesen nagyobb cégek is üzemelnek, ez a terv palotaforradalmat idézett elő a kormánypártban, mert sok erős embernek számító polgármester-képviselő városában, így Pápán, Kaposváron és még egy sor helyen megszűnt volna az önálló víziközmű-szolgáltató cég, vagyis az kikerült volna a helyhatóság ellenőrzése alól.
Pár tucat vízmű maradhat
A sietségre jellemző, hogy másfél hete még azt lehetett hallani, hogy a törvény teljesen felpuhult, és tizenötezres egyenérték-számot határoz meg, míg az elfogadás előtt kompromisszumos javaslat alakult ki: a hatályba lépést követően ötvenezer lesz a licencjog minimuma, 2014-től százezer, két évvel később pedig 150 ezer, tehát három év múlva már csak komoly üzemméretű vízműcégek működhetnek.
A jelenlegi négyszázat meghaladó vízműcég néhány év alatt középtávon pár tucat válllalatba integrálódik majd, jelentős menedzsmentköltséget megspórolva, központosítva a műszaki karbantartást, s így tovább. A lapunknak névtelenül nyilatkozó szakemberek szerint a folyamat másik eredménye, hogy átrendezi a regionális és a helyi szolgáltatók közötti viszonyrendszert, azaz „a regionális vízműveknek csinálnak piacot”. Vannak szakértők, akik szerint a törvény nem zárja ki e regionális cégek magánkézbe kerülését, s azt is tudni vélik, hogy magyar vállalkozásoknak állhat a zászló néhány év múlva.
A hivatalos indoklásban az intézkedés fő célja, hogy méretgazdaságossági szempontok szerint csökkenjen a vízműcégek száma, s a regionális szinten is menjen végbe némi koncentráció. 2009-ben a Fidesz, a vízművek privatizációjával vádolva a kormányt, hevesen tiltakozott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hasonló terve ellen, noha az a terv „nem merészkedett” az önkormányzati területekre.
A privatizáció nincs kizárva
A mostani javaslat szakmai indokai lényegében megegyeznek az akkori érvekkel. A különbség az, hogy míg 2009-ben nem titkolták, hogy az átalakuló regionális vízművek részvényei a tőzsdei, esetleg az akkor formálódó – de el sosem indult – Új Tulajdonosi Program keretében magyar magánbefektetőkhöz kerülhetnek, ezt a mai jogi szöveg sem zárja ki. A kormányzat szándékairól azonban ma nem tudni semmit.
A törvény viszont nem zárja ki a külső szakmai befektető bevonását a vízszolgáltatásba. Azt viszont szabályozza, hogy a befektetések során mely vagyonelem kinek a tulajdonába kerül, s a szabályokba beépítettek olyan garanciális elemeket is, mint például, hogy a szolgáltatásra szerződött cégeknek nem lehet hatósági jóváhagyás nélkül leszállítani a saját tőkéjét, s a lényeges cégátalakulási folyamatokra is a hatóság szerepét ellátó Magyar Energia Hivatal engedélye kell majd.
Konszenzus alakult ki abban a kérdésben – noha ez eddig is így volt, csak a vagyontörvényben szabályozva –, hogy a víziközműveknek továbbra is magyar közösségi tulajdonban kell maradniuk. Ahol esetleg mégsem így van, ott szabályozzák a visszarendezés elveit, s egy módosító azt is előírta volna, hogy mindennek a nemzetközi befektetésvédelmi szempontok mentén kell megtörténni. A szabályozás bizonyos vélemények szerint ugyanakkor hiányosan szabályozza azokat az eseteket, ahol a víziközmű a szolgáltató cégbe van apportálva, s azt sem szabályozza részletesen, mi történik a koncessziós beruházásokkal.
