Drága keksz: az NFM szerint nem kell fizetni

A választottbírósági eljárás jelenlegi szakaszában Magyarországnak semmiféle fizetési kötelezettsége nem keletkezett a portugál DanCake kekszgyártóval szemben - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.

A DanCake szerdán azt közölte: lezárult a közte és a magyar állam közötti jogvita miatt indított nemzetközi választott bírósági eljárás első szakasza, a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának (International Centre for Settlement of Investment Disputes, ICSID) döntése szerint Magyarország a Fővárosi Törvényszék ítéletével megszegte a külföldi befektetések védelmére vonatkozó alapelveket. A DanCake összesen 110 millió euró kártérítésre tart igényt.

A portugál cég azért fordult a választott bírósághoz, mert 2006-ban a Fővárosi Törvényszék egy beszállító kezdeményezésére felszámolta a vállalatot annak ellenére, hogy a kevesebb mint 10 ezer eurós lejárt tartozást a DanCake rendezte a beszállító felé, és a hitelezőkkel is megállapodásra jutott a cég megmentéséről - írta a DanCake.

Az NFM pénteki közleményében azonban kiemelte: téves az a közlés, hogy a DanCake milliárdokat nyert a magyar államtól. Az ICSID tanácsa kizárólag a kártérítési igény egyik elemének kérdésében döntött.

A testület a törvényszék felszámolási eljárásban 2008-ban hozott hiánypótló végzését vizsgálta, és ezzel kapcsolatban tett megállapításokat. A választottbírósági tanács a magyar érvelést elfogadva kimondta, hogy a felszámoló cselekedetei "még akkor sem jelentenék a nemzetközi jog megsértését, ha azok a Magyar Államnak betudhatóak lennének" - olvasható az NFM közleményében. A tárca hozzáfűzi: döntésében kifejezésre juttatta kétségeit annak kapcsán is, hogy a törvényszéki eljárás valóban kárt okozott-e a cégnek.

A testület a következő eljárási szakaszban vizsgálja majd, hogy a törvényszéki döntés okozott-e bármiféle kárt a társaságnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.