Dőlt a tőke a befektetési alapokba

Augusztusban több mint 105 milliárd forint friss tőke érkezett a befektetési alapokba, ami az utóbbi egy évben a legmagasabb érték.

A korábbi hónapokban tapasztalt trendtől eltérően a tőkebeáramlás több mint háromnegyede ezúttal az intézményi befektetőknek volt köszönhető. A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) szerdán közölt havi összesítése szerint az alapok vagyonát augusztusban a befektetések mellett 5,9 milliárd forint hozam is növelte, így a hónap végén összesen 3668 milliárd forint volt a BAMOSZ tagok által kezelt befektetési alapokban. A vagyon 3,1 százalékkal nőtt a július végi 3.557 milliárd forinthoz képest.

Az alapok vagyona annak ellenére bővült, hogy augusztusban a tőkepiacokon pesszimista volt a hangulat: negatív hozamok voltak jellemzők a nemzetközi részvénypiacokon, gyengült a forint és a hazai kötvénypiacok sem tündököltek. Ugyanakkor ez volt az a hónap, amikor az intézményi befektetők visszatértek az alapokhoz. Míg az intézményi befektetők elsősorban a zártkörű részvényalapokat, addig a lakosság a biztonságot jelentő garantált alapokat preferálta - magyarázza a folyamatokat Temmel András, a BAMOSZ főtitkára a közleményben.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.