Dollármilliárdos segély az amerikai gazdaságnak

Az amerikai képviselőház megszavazta a gazdaságélénkítő csomag végső változatát, amelyről két nappal korábban született megállapodás az alsó-, illetve a felsőház által korábban külön-külön elfogadott törvényjavaslatokat összehangoló konferencia ülésén. Ha Obama elnök is aláírja hétfőn a javaslatot, akkor a kormányzat 787 milliárd dollárral segíthet talpraállni az amerikai gazdaságnak.

Az amerikai képviselőház pénteken megszavazta a gazdaságélénkítő programcsomag végső változatát, amelyről két nappal korábban született megállapodás az alsó-, illetve a felsőház által korábban külön-külön elfogadott törvényjavaslatokat összehangoló konferencia ülésén. A CNN jelentése szerint az élénkítő csomag 787 milliárd dollár méretű.

Már a szavazás lezárulta előtt nyilvánvaló volt, hogy a javaslatot a demokrata többségű alsóház elfogadja. A leadott igen szavazatok mindegyike demokrata voks volt, a republikánusok viszont kivétel nélkül nemmel szavaztak; a csomagot 246-183 szavazati aránnyal fogadta el a ház. Ha a szenátus is jóváhagyja pénteken vagy a hét végén a javaslatot, akkor azt Barack Obama elnök már hétfőn aláírhatja.

A három hete hivatalba lépett Obama számára mindenképpen győzelem az általa kezdeményezett hatalmas ösztönző program elfogadása, az viszont kudarc, hogy javaslatával nem tudta megtörni a kongresszust évek óta jellemző pártos megosztottságát. Steny Hoyer, a demokrata többségi frakció vezetője azt mondta, hogy amerikaiak milliói fognak adócsökkentést kapni, a program millióknak fog segíteni, akik állásukat vesztették és nem tudják ellátni családjukat.

Mike Pence, a republikánus vezetés egyik tagja a záró vitában megjegyezte: "a demokraták ösztönző javaslata csak még nagyobb állami jelenlétre és még több adósságra fog ösztönözni". Az ellenzék - amely szerint nem nagy, szövetségi finanszírozású projektekkel, hanem alapvetően adócsökkentéssel kellene kimozdítani a gazdaságot a válsághelyzetből - kártékony "költekezési programnak" tekinti az élénkítő csomagot.

Az ösztönző csomagról azért nem már csütörtökön volt szavazás a képviselőházban, mert a demokrata politikusok is tiltakoztak az ellen, hogy mindössze néhány órájuk maradt volna a több mint ezer oldalas dokumentum áttekintésére. Feszített ütemű egyezetések után szerdán született megállapodás a program végső verziójáról, amely kisebb méretű az alsóházban és a felsőházban megszavazott csomag méreténél is. A képviselőház korábban 819 milliárd dolláros élénkítő programról döntött, a felsőház pedig 838 milliárd dollárt hagyott jóvá.

Az Obama-kormány által kezdeményezett ösztönző csomag a 2007 decembere óta recesszióban levő amerikai gazdaság fellendítését célozza. A program főbb elemei: az adócsökkentések, az infrastrukturális projektek, illetve a recesszió áldozatainak megsegítése. Obama szerint a programmal 4 millió munkahelyet lehet teremteni, illetve megmenteni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.