Dohányra lesz dohány

A kormány a dohánytermelés 2015. évi támogatásához 5 milliárd forintot biztosít, a szükséges forrást a Földművelésügyi Minisztérium (FM) saját forrásaiból, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hozzájárulásával a tavalyi költségvetési maradványok felhasználásával teremti elő - közölte a tárca.

Kiemelik: a támogatással közel 20 ezer munkavállaló foglalkoztatása válik lehetővé a dohánytermeléshez kapcsolódó munkafolyamatokban, különösen az országos átlagnál kedvezőtlenebb munkaerőpiaci helyzetben lévő Szabolcs- Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun megyében.

A tájékoztatás szerint a támogatást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési hivatal több jogcímen és részletben fizeti ki, amelyből 3,5 milliárd forint még 2015-ben, 1,5 milliárd forint pedig 2016-ban érkezik meg a termelők számlájára. A kifizetett támogatás mértéke hektáronként átlagosan 900 ezer forint lehet.

A közleményben felhívták a dohánytermelők figyelmét, hogy a dohánytermelés támogatásának rendszerében továbbra is szükség lesz a korábban kiosztott jogosultságok aktiválására a nemzeti támogatás igénybevételéhez. A szerkezetátalakítási és a bázisjogosultságok átírására nyitva álló időszakokat az új támogatási összegeket tartalmazó, később megjelenő miniszteri rendelet alapján szintén módosítják annak érdekében, hogy mindazon termelők, akik már nem kívánnak a programban részt venni, jogaikat átruházhassák az aktív termelőkre - olvasható a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.