Döbbenetes nyereségcsökkenés az LG-nél

A dél-koreai LG Electronics (LG) adózott nyeresége 99 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, főként a mobiltelefon üzletág egyre halványabb teljesítménye miatt.

Az LG a Nokiához hasonlóan a jól jövedelmező okostelefon-piacért folytatott küzdelem vesztese, alulmaradt az Apple-lel és a Samsunggal szemben, és a lapképernyős tévék piacán kibontakozó egyre élesebb verseny is rontja a helyzetét - kommentálták elemzők a cég csütörtöki gyorsjelentését, amely szerint az adózás utáni profit a július-szeptemberi időszakban 1,3 milliárd forintnak megfelelő 7,57 milliárd dél-koreai wonra zuhant az egy évvel korábbi 911,3 milliárdról. Az árbevétel 2,1 százalékkal 13.430 milliárd wonra csökkent.

A működési eredmény szintjén rekordnak számító 185,18 milliárdos veszteséget szenvedett el a társaság, az előző évi 851 milliárdos nyereség után. A mobiltelefon-gyártásban a Nokia és a Samsung után a harmadik helyen álló LG 28,4 millió készüléket adott el a harmadik negyedévben, 7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Az üzletágban rekord nagyságú, 304 milliárd wont kitevő veszteség keletkezett.

Az ágazat már a második negyedévet zárta veszteséggel, főként azért, mert a forgalom felpörgetése céljából jelentősen csökkentette az árakat, mégis egyre kevesebb készüléket ad el, az okostelefonok piacáról pedig szinte kiszorult. Az utóbbi időszakban ígéretes fejlesztések indultak, de még 2011 első negyedévét is veszteséggel zárhatja a cég, az alacsony árak és a nagy kutatás-fejlesztési és marketingköltségek miatt - mondták elemzők.

A televízió gyártásban az LG haszonkulcsa az egy évvel korábbinak a felére, 2,3 százalékra csökkent a piaci részesedés megőrzéséért vívott harc közepette. Ugyanakkor ezen a területen eredményesebb volt az árcsökkentés stratégiája, az eladott lapképernyős készülékek száma minden korábbinál nagyobbra, éves szinten 37 százalékkal 6,6 millióra emelkedett, a bevétel viszont ennél jóval kisebb mértékben, 9 százalékkal nőtt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.