DK: Azonnal kéne kirúgni a bankját is bedöntő Töröcskeit

A DK továbbra is arra szólítja fel a kormányt, hogy menessze Töröcskei Istvánt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) éléről, "ha lehetséges, bürokratikus szappanopera nélkül".
Ezt Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke közölte szerdán az MTI-vel, felidézve: az ÁKK vezérigazgatója hétfőn eljuttatta lemondását a Nemzetgazdasági Minisztériumba, és a tárca dönt, elfogadja-e a lemondást.

"Töröcskei az a bankár, aki úgy felel a magyar államadósságért, hogy a közben szabálytalanul működtetett, tőkehiányos bankját bezáratta az MNB" - jellemezte Töröcskei Istvánt közleményében a DK politikusa.

Töröcskei István a többségi tulajdonosa a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-nek, amelynek tevékenységi engedélyét pénteken visszavonta a Magyar Nemzeti Bank (MNB), és elrendelte végelszámolását. Az MNB közleménye szerint a hitelintézet működése nem felelt meg a jogszabályi rendelkezéseknek, további működése veszélyeztette volna az ügyfelek érdekeit, illetve a hitelintézet kötelezettségeinek teljesítését. A bank 49 százalékos tulajdonosa a magyar állam.

"Ami a többségi tulajdonos, Töröcskei István szerepét illeti, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatójaként biztosította az államadósság-kezelés zavartalanságát, olajozott működését az utóbbi néhány hónapban, évben is, ezért a két kérdés egymástól elválasztva kezelendő. Ezzel együtt Töröcskei István lemondását eljuttatta a minisztériumba, s ennek a kérdésnek a rendezése, a döntés ezzel kapcsolatban meg fog születni a következő napokban" - közölte Orbán Gábor, a szaktárca adó- és pénzügyekért felelős államtitkára a kormany.hu-n hétfőn közzétett videonyilatkozatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.