Dinnyét törtek a Tesco-parkolóban

Poshadt dinnyéket vágott a betonhoz a budaörsi Tesco áruház előtt a parkolóban néhány feldühödött dinnyésgazda a hipermarketlánc szerintük piacromboló árpolitikájával szemben szervezett tüntetésen. Egy személyt rendbontás miatt a rendőrök elő is állítottak, a többi, bő egy tucat tüntető az áruház melletti gyepen békésen tiltakozott a lánc eljárása ellen, illetve dinnyét osztogatott a vásárlóknak.

Dühös dinnyetermelők tiltakoztak a Tesco lépése miatt
Dühös dinnyetermelők tiltakoztak a Tesco lépése miatt
Soós Lajos / MTI

A tiltakozás azután robbant ki, hogy a napokban a Tesco több áruházában jelentősen, 99 forintról 49 forintra akciózta le a dinnye kilóját. Oravecz Tamás, a Magyar Dinnyeszövetség vezetője szerint az áruház ezzel igen súlyos kárt okozott a gazdáknak. A dinnyetermelők befektetése 35-40 forintos árnál térül meg, a Tesco akciója után azonban a felvásárlók már nem hajlandók 25 forint felett átvenni a gazdáktól a gyümölcsöt. A termelőkön a héten beinduló német- és lengyelországi dinnyeexport sem segít, mivel Oravecz szerint az exportőrök is követik a belpiaci felvásárlási árakat. A legnagyobbat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdák buknak, mivel ott a dinnye valamivel később érik, mint az Ormánságban vagy Békésben. A békési gazdák legalább a szezon elején hozzájutottak a tisztességesnek mondható felvásárlási árhoz, a szabolcsi gazdák viszont már eleve súlyosan nyomott áron kell hogy piacra dobják a gyümölcsüket.

A Tesco jelezte, csak néhány áruházában volt a 49 forintos ár. A lánc a nyakán maradt felesleget dobta ­piacra ilyen olcsón. Arról a cég nem beszélt, hogy miért alakult ki ilyen méretű készletfeleslege. Könnyen lehet, a meleg, ám csapadékos idő sem tett jót a fogyasztásnak, de mint arról a minap írtunk, a kiszállítási-logisztikai problémák miatt komoly eladatlan készletek halmozódhattak fel a cég herceghalmi frissáru-raktárában.

A dinnyés termelői társadalom szervezetlen, így végül az árletörő akciók rendszerint sikerrel járnak. Oravecz úgy véli: a mostani fiaskó ismét csak visszaveti a hazai dinnyekultúra fejlődését, így az idén sem tud a hazai termőterületek mérete túllépni a 6000 hektáron úgy, hogy egy évtizede még 11 ezer hektáron termett nálunk a kedvelt gyümölcs.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.