Die Presse: jók a Kreml esélyei a Molban

Ha az orosz Szurgutnyeftyegaz - amely a napokban a Mol 21,1 százalékát megvette az OMV-től - komolyan érdekli a Mol felvásárlása, a Kremllel a háttérben könnyebb dolga lesz mint az OMV-nek volt - vélekedik a Mol-részesedés megszerzésével kapcsolatos kommentárjában az osztrák Die Presse.

Az "Oroszok OMV-részt vásárolnak a Mol-ban" címmel megjelent írás szerint az eladással lezárult az OMV számára a Mollal való kaland. Az Oroszország ellen tervezett bástyából meghívás lett Közép-Európába - vélekedik a lap. A Szurgut, amely eddig nem terjeszkedett az orosz határokon kívül, most "döntő lépést" tett az európai végfelhasználók felé - olvasható.

A lap vélekedése szerint a megfigyelők már arról spekulálnak,  hogy a Szurgut "legalábbis blokkoló kisebbség" megszerzésére törekszik, de a teljes átvétel sem lenne meglepetés. Hogy ez milyen könnyen menne az oroszoknak, egyelőre kérdéses, hiszen a védőbástya, amelyet a Mol vezetése az osztrákokkal szemben kiépített, még mindig  érintetlen. A "lex Mol" érvényben van, a Mol-részvények egy nagy részét a vezetés szövetséges cégek között terítette szét - mutat rá a Die Presse.

Az OMV március végén adta el a Molban lévő teljes, 21,2  százalékos részesedését az orosz Szurgutnyeftyegaznak. Az ügylet értéke  az OMV közleménye szerint 1,4 milliárd euró, a tranzakciót követően az osztrák olajtársaságnál nem maradt Mol-részvény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.