Devizahiteles? Spóroljon!

Átlagosan 400-550 ezer forint kamat megfizetésétől mentesülhetnek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) számításai szerint azok a devizaalapú jelzáloghitelesek, akik belépnek az árfolyamrögzítési programba.

Már csak néhány hetük, összesen 23 munkanapjuk maradt a rögzített árfolyamú törlesztési konstrukcióhoz való csatlakozásra a devizaalapú jelzáloghiteleseknek – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a PSZÁF. A felügyelet szerint a részvétel azért is megfontolandó, mert a devizaárfolyamok a következő hónapokban, években is változhatnak, ami időlegesen jelentősen megnövelheti az ügyfelek havi, forintban kifejezett törlesztési terhét.

A PSZÁF statisztikája szerint szeptember 30-ig csaknem 65 ezer gyűjtőszámlát nyitottak meg a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján. Mivel a lehetséges igénybe vevők teljes köre csaknem 450 ezer, így az érintettek mintegy 14,4 százaléka lépett már be az árfolyamgát-konstrukcióba.

A kiszámítható, öt évig stabil és alacsonyabb mértékű törlesztőrészletek révén felszabaduló összegeket célszerű befektetni és nem fogyasztási célokra fordítani, mert így az ügyfelek még inkább képesek lesznek az árfolyamrögzítés futamidejének lejárta utáni terheket is fizetni – figyelmeztet a PSZÁF.

A felügyelet közleményében kitért arra is: a jogszabály tiltja, hogy az árfolyamrögzítés futamidejének lejártával az ügyfélre vállalhatatlan mértékű törlesztési kötelezettség háruljon az ismét piaci árfolyamon történő hiteltörlesztés és a gyűjtőszámlahitel részleteinek együttes fizetésével. A gyűjtőszámlahitel után fizetendő törlesztőrészlet mértékét ugyanis a hitelt nyújtó pénzügyi intézmény úgy köteles megállapítani, hogy a gyűjtőszámlahitel után fizetendő törlesztőrészlet ne haladja meg a rögzítés periódusa alatt fizetett utolsó törlesztőrészlet 15 százalékát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.