Devizahiteles? Pereljen árfolyamváltozás miatt!

Több fogódzót is adhat a devizahitelesek számára a Kúria elemzése alapján hamarosan megjelenő iránymutatás a bankok elleni perekhez. Úgy tűnik, az adósok akár az árfolyam változása miatt is sikeresen fordulhatnak bírósághoz. A jogi út kockázata azonban nem csekély, a szakértőkre vagyonok mehetnek rá.

Rövidesen iránymutatássá válhat a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja által készített anyag – írja az Enpenzem.hu. Megkezdődött ugyanis a Polgári Kollégium (PK) véleményének tervezetén a munka. Jogegységi határozat nem várható, az elemzők ugyanis nem találtak ellentétes irányadó ítéleteket.

Az eredeti szöveg az egyeztetések során némiképp változott – tudta meg a portál Vezekényi Ursula bírótól, a Kúria elemzőcsoportjának vezetőjétől. Az egyik ilyen kérdés kisebb jelentőségű jogalkotási problémát is felvet. Az az álláspont alakult ugyanis ki, hogy ha az egyoldalú szerződésmódosítás feltételeit a hitelfelvevő alaposan nem ismerhette meg, akkor azok a hatályos magyar szabályozás mellett nem válnak a szerződés részévé. Ilyen esetekben pedig közérdekű kereset nem indítható. Ugyanakkor az uniós szabályozás a fenti tényállás esetén a tisztességtelenség jogkövetkezményének alkalmazását írja elő.

Önmagában arra sem hivatkozhat senki, hogy nem volt tisztában a pénzintézetek által használt fogalmakkal. A fogyasztóktól is elvárható ugyanis, hogy amennyiben a szerződésben általuk nem ismert fogalmak szerepelnek, nézzenek utána azoknak. A bírónő arra is felhívta a figyelmet, hogy a kamatemelések mértékét vitató kereseteknél is komoly kockázatot vállalhat az adós. Ha ugyanis nem sikerül bizonyítani az indokolatlan, jogellenes emelést, az ezzel összefüggésben tipikusan igénybeveendő szakértői bizonyítás nem jelentéktelen költségét a pervesztesnek kell viselnie.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.