Brókerbotrány: még az adatok sem biztosak

Abban sem lehetünk biztosak, hogy azok az adatok, amelyeket a jegybanktól kaptunk, teljesen pontosak - mondta Varga Mihály a Buda-Cash ügye kapcsán. A kormány munkacsoportjában a Belügyminisztérium és az NGM 3-3 munkatársa az állami kar nagyságáról tájékozódik.
84 önkormányzat, 52 nemzetiségi önkormányzat vezette a számláját a bajba került pénzintézetennél. Nagy települések is vannak az érintettek közt: Csákvár, valamint Abasár – írta a VG.hu.

Felmérik, hogy a 84 önkormányzat közül hol képesek kifizetéseket teljesíteni, és melyik az, amelyiknek például csak ebben a körben volt számlája. Számukra azt javasolják, hogy nyissanak új számlát, ne várjanak arra, hogy az MNB feloldja a zárat, hanem egy új számláról tudják kifizetni a penzt. Mindent meg fognak tenni, hogy senki ne kerüljön bajba, ne kerüljön olyan helyzet elé, hogy ne tudja kifizetni a számláit - ígérte a miniszter. Legkésőbb keddre olyan helyzetbe kell kerüljünk, hogy ki tudjuk fizetni más számlákra a pénzt - mondta Varga Mihály.

A márciusi bérek teljesítésére is megoldást kell találni - mondta a miniszter. Az államkincstár felkérte az érintett önkormányzatokat, nyissanak máshol számlát, hogy az állami támogatást oda tudják utalni. Az érintett nyugdíjasok pedig postán kapják meg a nyugdíjat.

Hibának tartom, hogy öt évente írták csak elő a brókercégek vizsgálatát a felügyeletnek a törvényben - mondta Varga Mihály. Ez a helyzet szerinte azt mutatja, hogy ha megvan a szükséges kapacitás, indokolt az ellenőrzések sűrítése. Helyesnek tartja azt is, hogy az MNB új módszereket vezet be a vizsgálatra.

A vasárnapi munkáról is szó esett. Az NGM olyan bérpótlékjavaslatot támogat, amely a kereskedők vasárnapi nyitvatartásara terjed ki adventkor (és az ezen felüli egy plusz választható napon). Varga szerint a zárva tartási törvény értelmezési nehézségeit a kormányzati szervek iránymutatással, állásfoglalások kiadásával is segíthetik feloldani. A kormány a rendelkezések pontosítását készíti elő - ígérte.

A hitelek elszámolásának témájában a miniszter közölte: az internetes kalkulátor nem számol jól, ezért arra kérte az ügyfeleket, hogy ne háborodjanak fel, ha a levél mást mutat, mint a kalkulátor, mert lehet, hogy nem a kalkulátornak lesz igaza.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.