Devizaadósok, figyelem! Kérhető a végrehajtás felfüggesztése

Kérhetik a végrehajtás felfüggesztését a devizaadósok a végrehajtást elrendelő bíróságtól, és ez nem jelent számukra többletköltséget.

Erre a Kúria csütörtöki, az árfolyamrésre vonatkozó döntése alapján a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara hívta fel a devizaadósok figyelmét.

A kereset benyújtására az adhat jogi alapot, hogy a Kúria döntése értelmében a követelések pontos összege jelenleg nem állapítható meg, ennek hiányában pedig felfüggeszthető a végrehajtás.

A Kúria egy devizahitel-adós és az OTP Bank közti vitában úgy döntött, hogy a devizaeladási és -vételi árfolyam különbözete - az árfolyamrés - a futamidő alatt nem változhat, mivel annak módjáról nem esett szó a szerződésben. Miután az adott hitelszerződésben induláskor az árfolyamrés 1 százalék volt, és ezt a bank később 2 százalékra emelte, az egy százalék feletti, eddig kifizetett árfolyamrés visszajár a hitel felvevőjének, ennek pontos összegét ki kell számítani. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara ezt értelmezi úgy, hogy a követelések pontos összege nem ismert.

Szakértői számítások szerint az 1 százalékos árfolyamrés egy 12 millió forintos hitelnél havi 500 forint terhet jelent az adósnak. Amennyiben az árfolyamrés 2 százalékra emelkedik, a havi többletteher szintén 500 forint, ez jár vissza a hitel felvevőjének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.