Deutsch: Januártól csökkenhetnek a netezés közterhei

Akár már a jövő év elejétől csökkenhetnek az internettel kapcsolatos adók - mondta az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos kedden Siófokon, a Media Hungary konferencián.

Deutsch Tamás a konzultációról szólva megerősítette, hogy "amit a polgárok mondanak, azt fogja csinálni a kormány", az adócsökkentésekről pedig azt mondta: az internet-előfizetés áfája, a távközlési különadó vagy - a szélessávú hálózatok esetében - a közműadó csökkentése kerülhet szóba.

Ugyanakkor emlékeztetett: az InternetKon témái között szerepel a köznyelvben Google-adónak nevezett teher bevezetése, amelynek révén az ezzel érintett, elsősorban multinacionális cégeket is bevonnák a közteherviselésbe.

A miniszterelnöki biztos kérdésként vetette fel, hogy uniós szintű norma vagy azt megelőzően magyar jogszabály szülessen ebben a témában, megemlítve annak lehetőségét, hogy "az értékes magyar tartalmak előállítását segítő megállapodás köthető ezekkel a cégekkel".

Emlékeztetett arra is, hogy az internetről szóló konzultáció során arról születhet döntés, milyen irányba és milyen ütemben fejődjön Magyarországon a világháló. Fontos feladatnak nevezte Deutsch Tamás az elérés feltételeinek javítását, a szolgáltatás hozzáférhetővé tételét azok számára is, akik ma még nem élhetnek ezzel a lehetőséggel, illetve azt, hogy minél nagyobb mértékben sikerüljön kihasználni az internetben rejlő potenciált.

Deutsch Tamás - a konzultáció különlegességeként említve, hogy annak nemcsak tárgya, de platformja is az internet - megjegyezte: jövő hétfőn újabb szakaszába lép a folyamat, akkortól ugyanis minden, 14. életévét betöltött magyar állampolgár véleményt nyilváníthat a javaslatok alapján megfogalmazott húsz kérdésről. Hozzátette: az InternetKon egy olyan témát emelt a közbeszéd fontos elemévé, amely korábban is jelen volt, de nem a kellő súllyal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.