Derűlátóbbak a kis- és középvállalatok

Javuló üzleti viszonyokat és növekvő derűlátást mutat a kis- és középvállalatoknál az Ecostat februári konjunktúra indexe. A legoptimistábbak a mezőgazdaságban érdekeltek a sereghajtó továbbra is az építőipar, amely helyét tavaly júliusban és augusztusban a kereskedelem vette át, időlegesen.

Az Ecostat 2010. februári nagyvállalati bizalmi mutatói érdemben nem változtak, a kis- és középvállalatoknál javuló üzleti viszonyokat jeleznek. A TOP-100 csoport konjunktúra indexe 69,5 százalék, a többségében hazai tulajdonú vállalatoké 73,2 százalék lett. A nagyvállalatok bizalmi indexe bár 2,3 százalékponttal visszaesett, a trend továbbra is javuló maradt, a kis- és középvállalatok bizalmi indexe több mint öt százalékponttal nőtt.

A gazdálkodó szervezetek várakozásait összegző mutatók trendvonalai a múlt év végi enyhe bizalomvesztés után mérsékelten emelkednek. A bizalmi mutatók és a tendenciák lassú javulásából is arra lehet következtetni, hogy a kilábalás mérsékelt ütemű, időben elhúzódó lesz, kisebb visszaesések bármikor előfordulhatnak.

A hazai gazdaság a múlt év nyarán érte el teljesítmény-csökkenésének mélypontját, a visszaesés üteme mérséklődött, a kilábalás döntően a nemzetközi kereskedelem élénkülésétől, a pénzügyi, termelő befektetések beindulásától függ. A magyar gazdaság a belső piac pangása következtében legfeljebb az idei év második felében növelheti teljesítményét, éves szinten stagnálás közeli állapottal lehet számolni.

A TOP-100 nagyvállalatok konjunktúra indexei 2009 augusztusa óta viszonylag szűk sávban, a 65-75 százalékos értékek között ingadoznak.

A kis- és középvállalatok konjunktúra-indexei rendszerint a nagyvállalati mutatóknál alacsonyabbak, itt a havi eredmények kevésbé szélsőségesen változnak. A múlt év közepe óta a KKV-k üzleti várakozásai a cégek mérsékelten erősödő bizalmát tükrözik.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.