Demján: több állami kezességvállalás kell

Még kevesebb hitel lesz a gazdaságban, nyereséges vállalkozások mehetnek csődbe, mert nincs likviditás - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke szerdán Szekszárdon, a Magyar Vállalkozói Szalon fórumán.

A nagyvállalkozó szerint a hazai bankrendszer problémája, hogy a betétállományt jelentősen meghaladja a kihelyezett hitelek  állománya. Ha az előbbi 100 egység, az utóbbi 162 - érzékeltette a  kettő arányát. A hitelek tőke- és kamattörlesztését pedig a külföldi tulajdonú  bankok kiviszik az országból, mert Magyarország kockázatos, és a  bankok nem akarják rontani a minősítésüket - magyarázta.

A bankrendszerre utalva a fórumon megjegyezte: az egyetlen  likvid magyar bank a takarékszövetkezet, amelynek a betétállománya  nagyobb, mint a hitelállománya. Demján Sándor úgy vélte: egyelőre a likviditás területén nem  lesz javulás, hacsak az állam nem vállal nagyobb garanciát. Ez  szerinte azért is indokolt, mert az állam hozta ilyen helyzetbe a vállalkozásokat.

A VOSZ elnöke óvta az önkormányzatokat attól, hogy kezességet  vállaljanak a cégek hiteleire, hacsak nem szerzik meg a  hitelgarancia bizonyos hányadát.Emlékeztetett, hogy 1989-ben az államadósság a jelenlegi 30 százaléka volt, amire azt mondták akkor, hogy fenntarthatatlan. "Bokros Lajos 1995-ben bevezette az importvámot, és csinált egy 30-35 százalékos inflációt, ma azonban ezt nem tudjuk megtenni" - fogalmazott Demján Sándor.

Hangoztatta: az állami szférában jelentős létszámleépítésre van szükség. Az állami alkalmazottak szerinte a szolgáltatásban helyezkedhetnének el, kiszorítva onnan az alkalmatlanokat, akik viszont fizikai munkát végezhetnének. Példaként elmondta, az  őrző-védő szolgálatoknál ma Magyarországon 130-140 ezren dolgoznak,  míg fizikai munkát alig ötszázezren végeznek.

A vállalkozói szövetség elnöke a fórumon kijelentette: Magyarország ma nem versenyképes, üzletileg leírt, banki oldalról hitelképtelen, morális értelemben a legalsó szinten van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.