Demján: Európai ligában csak európai szabályokkal lehet focizni

A VOSZ elnöke szerint minden vállalkozás magyar, amelyik ide van bejegyezve. Ha a kormánytöbbség elfogadja a KDNP javaslatát a vasárnapi zárva tartásról, úgy a VOSZ népszavazást kezdeményez. Varga Mihály az azeri küldöttség miatt inkább kihagyta a kereskedőkkel való találkozást.

Nem lehet jogszabályokkal torzítani a versenyt - jelentette ki Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke az Európai Kereskedelem Napján. Nem lehet méret és egyéb szempont alapján különbséget tenni vállalkozások között, ahogy nem lehet egy adóelemet egyik évről a másikra a piac egyik szereplőjét sújtva százszorosan felemelni. Európában vagyunk, és ha nem az EU labdarúgó-szövetség szabályai szerint dolgozunk, akkor az EU ligában máshol sem fogunk tudni focizni - szögezte le Demján láthatóan gondosan ügyelve arra, hogy mindenki értse, hogy éppen kihez beszél. Demján remélte, hogy rövidesen tárgyalásra kerül sor köztük és a kormány között, ám a VOSZ-elnök felhívta a kormányzat figyelmét, hogy csak "törvényesen bejegyzett, ténylegesen létező" civil szervezetekkel ülnek le tárgyalóasztalhoz.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter lemondta a részvételét az immáron tizedik alkalommal megrendezett kereskedelmi konferencián. Mint az a NGM-ből delegált Gondos Judit államtitkár szavaiból kiderült, a miniszter inkább az éppen hazánkba látogató azeri küldöttséget fogadta - ettől az államtitkár szerint a magyar gazdaság növekedése további lendületet kaphat. Gondos Judit hangsúlyozta: a miniszter nem azért nem jött el, mert a miniszter nem akart volna találkozni a kereskedőkkel.

Ettől függetlenül is érezhető volt a feszültség a szakma képviselői körében. Mint arról beszámoltunk, a kormány az utóbbi hetekben egy sor, a kereskedelmi szakmát érintő jogszabály-módosítást jelentett be vagy szellőztetett meg, amelyek - mint a levezető elnök, Krisán László, a VOSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Szekciójának elnöke megemlítette - mindegyike külön is megbeszélést érdemelne. A módosítások ráadásul 2010-hez hasonlóan ismét teljesen váratlanul érték a szakmát.

Így a kormány hirtelen több tízszeresére emelné az élelmiszer-felügyeleti díjat, amit sávosan vetne ki, így a külföldi áruházláncok ismét aránytalanul sokat kellene hogy fizessenek, de emellett úgy módosítaná a Polgári Törvénykönyvet, hogy a huzamosan veszteséges cégekkel szemben kényszertörlést rendelhetne el a cégbíróság. Hab volt a tortán, hogy a koalíciós társ KDNP 2008 és 2011 után ismét elővette a vasárnapi bezárás, illetve az éjjel-nappalos boltok megszüntetésének az ötletét.

Krisán László végül úgy döntött, hogy nem tartják meg az ilyenkor szokásos kiskereskedelmi panelbeszélgetést. Mint fogalmazott, a jelenlegi patthelyzetben "nem egymással kell beszélgetnünk, hanem a kormányzattal." Korábban ugyanis elindult egy érdemi párbeszéd a kereskedelmi szakma és a kormányzat között - így a pénztárgépek online bekötése kapcsán érdemi együttműködés volt megfigyelhető -, ám ez a közös munka "nagyon elakadt" az utóbbi időszakban.

Demján Sándor szerint a kormány komoly eredménye volt, hogy sikerült keresztülvinni a pénzügyi konszolidációt. Demján úgy látja: erre lehetne már növekedést alapozni, már ha a kormány a magántulajdonba való erőszakos beavatkozással nem riasztja el az ide befektetni szándékozókat. Demján Sándor hangsúlyozta: szerinte nincs különbség haza és nem hazai befektetés között. "Mi azt mondjuk, hogy minden vállalkozást, ami ide van bejelentve, azt magyarnak kell tekintetni."

Melyik a katolikusabb ország, Lengyelország vagy Magyarország? - tette fel a kérdést Demján, aki a Trigránit elnökeként számos lengyel nagyberuházásban is érintett. A közönség válaszára - miszerint Lengyelország - Demján Sándor elmondta: nemrégiben az egyház megáldotta az egyik kinti, vasárnap is nyitva tartó központjukat. A VOSZ elnök szerint ebből is látszik, hogy a vasárnapi nyitva tartás kérdése nem világnézeti vagy ideológiai kérdés.  

Demján Sándor megerősítette, hogy amennyiben a kormánytöbbség elfogadná a vasárnapi zárva tartást, úgy a VOSZ népszavazást fog kezdeményezni a kérdésben. Demján Sándor ugyanakkor el szeretné kerülni, hogy a kérdéskör a "bal-jobb" osztatú politikai dimenzióba kerüljön, így felszólította az "politikai pártokat", hogy ne vegyenek részt egy ilyen népszavazáson - célzott a VOSZ-elnök Gyurcsány Ferencre és a Demokratikus Koalícióra, amely a hétvégén már bejelentett egy azonos célú népszavazást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.