Dél-Alföld is kirántotta a kazánpénzt

A dél-alföldiek a közép-magyarországiakhoz és az észak-alföldiekhez képest éjfél és reggel között nem nyolc, hanem tíz óra alatt merítették le kazáncseretámogatási keretüket.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az Otthon Melege Program keretében meghirdetett  Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram esetében a pályázatok benyújtását a dél-alföldi régióban a forrás kimerülése miatt 2014. november 24. napjával határozatlan időre felfüggeszti - közölte a szaktárca.

A régióban megvalósítandó beruházásokra pályázatokat benyújtani 2014. november 25-én, 10.00-ig lehetséges. A pályázatokat, amelyek megfelelnek a Pályázati Útmutatóban meghatározott feltételeknek az útmutatóban rögzítettek szerint rangsorolják. A befogadható pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig részesülhetnek támogatásban. A fűtéskorszerűsítési pályázat következő régiós nyitása 2014. november 27-én, nulla órától várható, ekkor az észak-magyarországi régió lakosai nyújthatják majd be pályázataikat - zárul a közlemény.

Lássuk, ezúttal milyen fontosabb adatok maradtak ki a közleményből.

A dél-alföldi térségben lakó családi házak, vagy legfeljebb négylakásos társasházak lakástulajdonosai ma, november 24-én nulla órától pályázhattak egyénenként legfeljebb 650 ezer forintra az egész térség számára elkülönített 132 millió forintos keretből.

A KSH kimutatása szerint a három érintett megyét körülbelül hatszázezer lakásban 1,3 millióan lakják. A rendelkezésre bocsátott forrás közülük mindössze néhány száznak elegendő, ami tehát tíz óra alatt le is merült. Hasonlóképp futott le a közép-magyarországiak és az észak-alföldiek kiírása is, azzal az apró különbséggel, hogy ott a szaktárca már reggel 8-kor jelezte a keret lemerültét. Vagyis az, hogy a dél-alföldiek pályázati kerete nem nyolc, hanem tíz óra alatt fogyott ki, az eddigiekhez képest szinte már lanyha érdeklődésnek tekinthető.

Ezek után egyre feszítőbb kérdés, értelmes volt-e az a - pályázat meghirdetését követően hozott - döntés, hogy térségenként különböző időpontokban és (többé-kevésbé) arányosan rájuk szabott kerettel hirdessék meg a lakossági energiafelújítási támogatásokat.

Azt a súlyos blamát ugyanis, hogy a lakosságnak évek óta először nyújtott energiahatékonyságnövelő támogatás pár óra alatt kiürül, nem sikerült ezzel az átkeveréssel megakadályozni. Sőt most ezt várhatóan hét alkalommal el kell ismételniük; ha ugyanez történik a nyílászárócserével is, akkor tizennégyszer. Bár valamilyen kommunikációs fordulattal szokás szerint bizonyára ezt is eladják majd sikerként.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.