Debreceni adórendeletet meszelt el a Kúria

Szabálytalannak talált egy debreceni adókedvezményről szóló rendeletet a Kúria, ezért megsemmisítette azt. A város költségvetését az ügy nem érinti, mert egy korábbi szabályról szólt.

A Kúria önkormányzati tanácsa által pénteken nyilvánosságra hozott határozat indokolása szerint Debrecen önkormányzata 2007-ben, majd 2009-ben fogadta el a helyi adókról szóló közgyűlési rendeletének módosítását. Az első módosítást követően, 2008. április 3-án az Észak-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal törvényességi ellenőrzési főosztálya törvényességi felhívással fordult az önkormányzathoz azzal, hogy a módosítás sérti a helyi adókról szóló, valamint az adózás rendjéről szóló törvény egyes rendelkezéseit, valamint pozitívan különbözteti meg a kutatás-fejlesztést végző vállalkozásokat. A debreceni önkormányzat megtárgyalta a törvényességi felhívásban foglaltakat, de nem értett vele egyet, ezért az indítványozó - az ismételt és eredménytelen törvényességi felhívást követően - az Alkotmánybíróságnál kezdeményezte a helyi rendelet megsemmisítését.

Az Alkotmánybíróság 2013 márciusában kelt végzésével az indítványt áttette a Kúriához, és annak önkormányzati tanácsa most meghozta a helyi adórendeletet megsemmisítő döntését. Az eljárás során - derül ki az indoklásából - a debreceni önkormányzat jogi, gazdasági és az európai uniós gyakorlatra vonatkozó érvekkel igyekezett alátámasztani igazát, de azokat a Kúria önkormányzati tanácsa cáfolta.

Korábban Kósa Lajos, Debreceni fideszes polgármestere több rendezvényen is elmondta, hogy az elmúlt években átütő sikert hozott a város gazdaságpolitikája, amelynek fontos eleme az a sajátos helyi adózási gyakorlat, amely támogatja a magas hozzáadott értéket képviselő iparágakat és szolgáltatásokat. Ennek is köszönhetően számos, a kutatást, a fejlesztést, az innovációt előtérbe helyező cég telepedett le a városban, munkát biztosítva több ezer magasan képzett munkavállalónak.

Az önkormányzat álláspontja szerint a kedvezmények nem is tekinthetők adókedvezménynek, hanem egy helyi adófizetési modellnek, amelynek keretében "a rendelet hatálya alá tartozó vállalkozások nem mentesülnek az adó egy részének a megfizetése alól, hanem ezt a kötelezettségüket a város érdekében, a város által preferált módon teljesítik".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.