Debrecenben olasz villamosok futnak

Az olasz AnsaldoBreda nyerte a debreceni villamostendert, amelyet immár ötödik alkalommal írtak ki. Az új "tuják" a 2-es vonalon futnak majd. A győztes cég 18 darab 32 méter hosszú klimatizált, alacsony padlós villamost gyárthat és szállíthat le, a tervek szerint 2013 tavaszáig.

Az olasz AnsaldoBreda Spa. nyerte a debreceni 2-es villamosvonal járműbeszerzésre immár ötödik alkalommal kiírt közbeszerzési pályázatot - jelentette be Pajna Zoltán, a város alpolgármestere.

A győztes cég 18 darab 32 méter hosszú klimatizált, alacsony padlós villamost gyárthat és szállíthat le, a tervek szerint 2013 tavaszáig - ismertette az alpolgármester. A tendert a gyártó nettó 41,28 millió eurós ajánlattal nyerte el, a másik pályázó cégnek öt napja van jogorvoslati kérelem benyújtására.

Amennyiben a közbeszerzés sikeres lesz, úgy október 28-án kötnék meg a szerződést - mondta Pajna Zoltán. A műszaki paramétereket ismertetve a politikus bemutatta: a Sirio típusú csuklós villamosok 5 részből állnak, 228 utas fér el rajtuk, akik 6 ajtót használhatnak. A járművek kerekesszékkel is igénybe vehetők, a mozgáskorlátozottak számára két rögzíthető felület áll rendelkezésre. A 42,5 tonna üres tömegű járművek tervezett minimális élettartama 30 év. Európa 10 nagyvárosában jelenleg 200 hasonló villamos közlekedik.

A 2-es villamos-projekt járműbeszerzésére a közbeszerzési eljárást először 2008 őszén írták ki, amit másfél év alatt négy sikertelen pályázat követett. Amennyiben a most vesztes spanyol cég nem fellebbez a döntés ellen, úgy az első jármű 2012 végén kezdheti meg a próbaüzemet a város új villamosvonalán.

A projekt keretében 7,8 km új villamospálya épül, amely a vasútállomást és a belvárost köti össze a város északnyugati lakótelepeivel. A villamospálya építési területeit az önkormányzat szeptember 15-én adta át a kivitelezőnek, akinek 2012-re kell befejezni a munkálatokat. A projekt összköltsége 17,6 milliárd forint, amelyet 90 százalékban uniós és állami forrásból finanszíroznak.

 

Ansaldo villamosok Görögországban
Athens' new tram makes its way to central Syntagma square July 19, 2004. The Athens' tram covers a distance of some 16 miles, linking the centre of the capital to the southern sea-side suburbs [where Faliro and Helliniko Olympic venues have been constructed.]
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.