Debrecenbe költözik Belső-Mongólia

Stratégiai szövetségre lépett Debrecen és Kína Belső Mongólia tartománya: a cívisvárosban technológiai park épül, Belső-Mongóliában lovas kulturális központ. Az együttműködés megkötését Kósa Lajos polgármester szerint a pálinka is segítette.

Megállapodást kötött Kína Belső Mongólia tartománya és Debrecen: a felek egy debreceni Belső-Mongol Technológiai és Kulturális Park létrehozásáról állapodtak meg. A létesítmény a helyi nemzetközi repülőtér környezetében jön létre. Kerítésén belül a technológiai park fejlesztésére, cargo és logisztikai szolgáltatások, illetve a beutaztató turizmus fejlesztésére koncentrálnak majd.

Kósa Lajos debreceni polgármester az aláírási ceremónián méltatta a cívisváros és a Belső-Mongólia kapcsolatát, amelynek keretében a Kínából érkező vendégeket Debrecenben, míg a város delegációját Belső-Mongóliában látták vendégül. De Kósa fontosnak tartotta megjegyezni azt is: a delegáció számára az utazás a „szó szoros értelmében felejthetetlen volt, ugyanis az alpolgármestert és kíséretét megitatták valami olyan pálinkával amit aztán elég nehezen hevertek ki. Cserébe mi is megitattuk őket jó magyar pálinkával”.

A berházás előkészítésére idén és jövőre harmincmillió eurót költnek, míg a Technológiai és Kulturális Park százmillió eurós befektetéssel valósulhat meg. Kósa Lajos elmondta: a kínai és a belső-mongol piacon a Debrecen környéki vállalkozók részesedése a legnagyobb a naposliba beszállításból. Ezzel azonban nem érik be - tovább szeretnék növelni a debreceniek jelenlétét a keleti piacon.

Az együttműködés keretében a lovas-kulturális programok fejlesztése az egyik fő prioritás, s ennek indoklásául Kósa Lajostól megtudhattuk azt is: a Hortobágyon van a kínai után a második legnagyobb mongol ősló-állomány. - Kínai barátainkat Vasárnap ismét vendégül látjuk Debrecenben, ahol még egy extra programot is beszerveztünk nekik, mert elvisszük őket a Loki -Diósgyőr meccsre is. - mondta Kósa Lajos.

Az aláírási ceremóniáról kiadott öt oldalas sajtóközlemény összeállítói kiemelték, hogy a debreceni érdekeltségű és teljesen magyar tulajdonú XANGA Investment and Development Group több, mint tíz éve működik együtt a város intézményeit holdingként összefoglaló Debreceni Vagyonkezelő Zrt.-vel. Közös céljuk, hogy a cégcsoport által fejlesztett ipari területekre magas hozzáadott értéket előállító ipari termelő és logisztikai vállalatok települjenek, új munkahelyeket teremtve a városban.

A Debrecenben létrejövő belső-mongol kínai gazdasági övezetben és technológiai parkban összesen 20 belső-mongol vállalat betelpülése várható. Ötvenezer négyzetméter alapterületű cargo- és logisztikai bázis épül, amely a jövőben tovább bővíthető. A turizmus területén nem kevesebbet álmodnak a partnerek, minthogy a növekvő számú belső-mongóliából érkező turista európai beutazása során a debreceni repülőtér „mintegy elosztó szerepet” töltsön be. - Így megfelelő járatszervezéssel a debreceni légikikötőbe érkező turisták rövid idő alatt Európa bármely jelentősebb pontjába eljuthatnak majd – fogalmaz a közlemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.