Davos: veszélyt jelent a túlzott védelem

Genfben könnygázt is be kellett venni a Világgazdasági Fórum ellentűntetőivel szemben, miközben Davosban épp arról beszéltek: a túlzott védelem gondokat okozhat. Mármint az, ha az országok a válság hatására ismét a protekcionista kereskedelmi politikához térnének vissza.

Genfben és Davosban is tüntettek a Világgazdasági Fórum ellen. Davosban békés volt a tüntetés, ugyanakkor Genfben összetűzésre került sor a mintegy ezer tüntető és a rendőrség között. A genfi megmozdulás résztvevői üvegekkel dobálták meg a belvárost elzáró rendőröket, akik könnygázt alkalmaztak. A fórumon Eközben sorra új prognózisokkal állnak elő a pénzügyi vezetők arról: saját országukat miként érinti a válság - és új intéztkedéseket is jelentenek be a helyi gondok enyhítésére. A lengyel jegybank vezetője szerint országában nem lesz recesszió, a kanadai központi bank elnöke biztos abban, hogy Kanada gazdasága 2010-ben az IMF által vártnál jobban teljesít, a thaiföldi miniszterelnök szerint Thaiföld recesszióba kerül a folyó negyedévben.

A szombati tanácskozás fő témája a protekcionizmus növekvő veszélye volt, ezúttal a világ közel húsz országának miniszterelnökei, különböző ágazati miniszterei vettek részt. Az illetékesek arra figyelmeztettek, hogy a munkahelyek megtartása céljából a világ több országában hozott importkorlátozó lépések csak olaj a tűzre, tovább mélyítik a válságot. A felszólalók mindegyike reményét fejezte ki, hogy idén áttörés lesz a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) régóta húzódó dohai fordulóján, amely a nyáron zsákutcába jutott. Több ország minisztere hangsúlyozta, hogy nem szabad korlátozni az importot.

A szavakat azonban nem mindig követik tettek. A szabad kereskedelem elvével ellentétes döntést hozott épp szombaton az EU, amely 85 százalékos importvámot vetett ki a kínai csavarárukra, ami - a szakértők szerint - várhatóan válaszlépésre készteti Pekinget. A világgazdasági válság következtében egyebek között visszahúzódóban a globális kereskedelem. Az elmúlt hetekben olyan kereskedelmi nagyhatalmak, mint az Egyesült Államok, Kína és Németország arról számolt be, hogy a múlt év végén csökkent az exportjuk, miközben decemberben a nemzetközi légi árufuvarozás mennyisége ötödével esett.

A szombati felszólalók közül többen elhibázott lépésnek értékelték az amerikai kormány 825 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagjának azt a részletét, hogy az infrastrukturális tervek megvalósításakor kizárólag amerikai acél- és vastermékeket lehet felhasználni. A csomagot a képviselőház már jóváhagyta, a szenátus elé a jövő héten kerül.

Costa Rica kereskedelmi minisztere azt mondta, hogy ez a "Vásárolj Amerikait" elképzelés igen nagy hiba. Követőkre találhat és veszélybe sodorná a világkereskedelmet azzal, hogy mondjuk megjelenik a "Vásárolj Kínait", a "Vásárolj Európait", vagy éppen a "Vásárol Brazilt". (Érdekesség: Robert Fico szlovák miniszterelnök épp szombaton nyilatkozott arról, hogy a válság idején legalább a közbeszerzéseknél előnyben részesítené saját országának vállalatait. Részletek erről itt.)

Aszo Taro japán miniszterelnök szombaton azt mondta, hogy két különösen nagy kockázattal néz szembe a világ: a szociális békétlenség és a protekcionizmus. Christine Lagarde francia pénzügyminiszter szerint pedig a kormányoknak úgy kell segíteni a megrendült ipart, hogy közben ne szenvedjen csorbát a szabad kereskedelem.

Lagarde azt mondta továbbá, hogy a világ vezetőinek komoly jelzést kell adniuk, hogy hathatós lépésekről döntenek a G20-ak, amikor április 2-án Londonban összeülnek.
A londoni megbeszélés házigazdája, Gordon Brown brit miniszterelnök leszögezte: a G20-ak vezetőinek nem csak azt kell kidolgozniuk, hogy mi legyen a válságból való kivezető út, hanem azt is, hogy merre haladjon tovább a világ. Brown az áprilisi csúcs kapcsán úgy vélte, hogy azon szó lesz egy globális szabályozó mechanizmus kidolgozásáról is. A brit politikus azt mondta, hogy erről már többekkel egyeztetett, köztük Angela Merkel német kancellárral.

Merkel pénteken alaposan meglepte a tanácskozás résztvevőit, amikor javaslatott tett arra, hogy a Biztonsági Tanács mintájára hozzák létre az ENSZ Gazdasági Tanácsát. Beszédében a német kancellár egyfajta forgatókönyvet vázolt a nemzetközi gazdasági, illetve pénzügyi válság megoldására, ismételten utalva nemzetközileg kötelező pénzpiaci eljárási szabályok kidolgozásának szükségességére. Merkel szerint a későbbiekben az általa indítványozott Gazdasági Tanácsnak kellene ellenőriznie az említett "játékszabályoknak" a betartását. Mindezzel összefüggésben a kancellár arra utalt, hogy a nemzetközi szervezetek sorában az ENSZ-nek van a legnagyobb legitimációja, ezért az általa javasolt tanácsot a világszervezet égiszén belül kell létrehozni.

Merkel davosi beszédét értékelve a szombati újságok kiemelték, hogy a kancellár a válság leküzdésére a szociális piacgazdaság mellett egyfajta harmadik utat ajánlott. Szavai szerint ez különbözne a "fékeveszett kapitalizmustól", ugyanakkor teljes elhatárolódást jelentene a "szocialista államgazdasági kísérletektől" is. A kancellár szerint az állam legfőbb funkciója a gazdasági és a szociális rend óvása. A verseny elengedhetetlen, ugyanakkor az nem nélkülözheti a mértékletességet és a szociális felelősséget - fogalmazott Angela Merkel, aki szerint világméretekben ezen elvek alapján kellene cselekedni.

Mindezzel egy időben a szombati német lapok beszámoltak arról: a szociáldemokrata irányítású német pénzügyminisztérium olyan törvénytervezeten dolgozik, amely lehetővé tenné a válságos helyzetbe került bankok teljes államosítását. A pénzpiaci stabilizálást célzó terv lényege, hogy a magánbankok államosítása, illetve az eddigi tulajdonosok kiváltása lehetővé válna, s a részvényesek csupán rendkívül csekély kártérítéssel számolhatnak. Értesülések szerint a tervezet állítólag a hét közepén kerül a nagykoalíciós kormány elé, a konzervatívok azonban ellenzik az abban foglaltakat. A pénzügyminisztérium elgondolása szerint mindazonáltal csak átmeneti, az idei esztendő végéig érvényes rendelkezésről lenne szó.

 

Tüntetők és rendőrök összecsapása Genfben
Tüntetők és rendőrök összecsapása Genfben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.